Autós hegyiverseny Szlovákiában Leffler Csabával

Az egri Leffler Csaba harmadik éve versenyez a szlovák hegyi verseny sorozatban. Kétszeres szlovák bajnok. Idén több versenyt kihagyott a szezon elején, így jelenleg géposztályában a második helyen áll. Legutóbb, Cierny Balogban mindkét versenynap a második helyen végzett.

A hegyiversenyek Magyarországon a gyorsasági szakághoz tartoztak. Két kiemelkedő és nagy múltra visszatekintő helyszín: Parádsasvár és Pécs voltak. A múlt idő használata erősen ajánlott, hiszen két éve nincs hegyiverseny hazánkban. A gyorsasági szakágban versenyzők ma már csak pályaversenyeken vehetnek részt. Mit tehetnek azok, akik nem tudnak, és nem is akarnak szabadulni ettől a versenyzési formától? Egy határral arrébb, Szlovákiában erre is van lehetőség! Az egri Leffler Csaba és a Renault Megane Coupé a rozsnyói Junior Autó Klub színeiben már letette névjegyét a szomszédos országban: 2008-ban és 2009-ban az A-2000-es géposztály bajnoka volt. Idén a hazai szövetség, vagyis az MNASZ jóvoltából későn sikerült megszerezni a hozzájárulást a szlovákiai versenyzéshez, így csak a dobsinai 9. és 10. versenyfutamon állt idén először rajthoz az egri pilóta. Azóta öt versenyfutamon vett részt, amelyen egy kivételével mindig ő nyerte a géposztály küzdelmeit. Legutóbb a Breznóbányához közeli Cierny Balog mellett rendeztek futamokat, ahol mi is ott voltunk.
A bemutatkozás a hazai rali versenyeket idézte: a szombati kezdést megelőzően Breznó főterén vehették szemügyre a nézők az autókat és pilótáikat. A különböző géposztályokban összesen 41-en indultak az egyszerű szériakocsiktól a formula autókig. Több, a magyar versenyeket követőknek is ismerős névvel találkozhattunk. A kassai ifjabb Béres József itt egy Lada VFTS-sel indult. Igor Drotár Skoda Fabia WRC-je, Martin Kois Ford Focus-sza, és a többi autó jó körítést adott egy remek versenyhez.
Leffler Csaba legnagyobb riválisa, az ifjabb Martin Kysucky egy Turbo Dízeles, 1.9-es SEAT Ibizával versenyzett. Az A-2000-es géposztályban ők ketten versenyeztek, míg az A-csoportban ott volt a már említett Igor Drotár, a Skoda Fabia WRC-vel induló Ján Milon, valamint egy EVO VIII-as Mitsubishi Lancerrel versenyző Peter Lipták. Ők öten alkották az A-csoportot. Drotár, Milon és Lipták sokkal erősebb gépekkel rendelkezett, mint akár Kysucky, akár Leffler. A tapasztalatok szerint csak akkor volt esély előrébb lépni, ha nedves a pálya.
Szombaton az edzéseken harmadik, illetve negyedik helyen állt Csaba. A versenyekre összeszedték magukat az ellenfelek, de nem csak ők, hanem a többi géposztály tagjai is. Néha a nagy igyekezetben többször korlátot fogtak, megpördültek sőt, borultak is az autók. Az N-csoportos Peugeottal rajthoz álló Bohumír Cambalik például éppen előttünk vágódott neki a korlátnak, 10 centiméterre a kamerától. A korlát visszavezette a pályára, mi pedig megúsztuk néhány a bőrünkbe beéget kavicsdarabbal.
Az A-csoportban az első napon a száraz aszfaltnak köszönhetően a papírformának megfelelő eredmény született. A két versenyfutam alapján a nagyok, vagyis Drotár, Milon, Lipták végeztek a csoport első három helyén. Kysuckyt nem sikerült megelőzni, így a breznói versenyző mögött hét másodperccel lemaradva a csoport 5, géposztály második helyen zárt az egri versenyző.
Vasárnap az edzőfutamok még száraz aszfalton mentek. A délutáni versenyre viszont leszakadt az ég. Ez jó lehetőség lehetett Csabának az előrébb kerülésre. Sajnos, ez nem sikerült. Kysucky feljött a harmadik helyre, Lipták visszacsúszott a negyedikre. Csaba Fekete Balog-i mérlege így két csoport 5., és két géposztály 2. hely.
Az eseményről bővebb összefoglaló is készül, amit szeptember 2-án, csütörtökön láthatnak.