Szeptemberben Waldorf iskola indul Egerben

Az első családi Waldorf fesztivált tartották hétvégén Egerben. Az egri iskola megálmodói ünnepeltek. Azt, hogy van már épületük, ezt rendbe is tették, négy évfolyamra való gyerek jelentkezett, megvannak az osztálytanítók, és szeptemberben indul az egri Waldorf iskola. A családi fesztiválra nemcsak az új iskola diákjait és a szülőket várták, hanem minden érdeklődőt.

Szülők és gyerekek járták körül kézen fogva a leendő Waldorf iskola épületét. Ez egy csoda, ami itt megszületett – ezzel kezdte beszédét Saxinger Veronika. Azt mondta: ami az az iskolánál történt, valóban csodálatos: néhány hete még nyakig ért a fű, azt pedig el sem lehet képzelni, hogy nézett ki a Vincellériskola épülete.
Demeter Orsolya, a Kreatív Élet Alapítvány kuratóriumának elnöke köszönetet mondott az önkormányzatnak, hogy 15 évre az alapítványnak adta az épületet, és annak a sok embernek, aki segített az újjávarázsolásában. Nagyon szoros összefogásról van szó – mondta – ez újabb példa arra, hogy az önkormányzat, a családok és az egri vállalkozók tudnak együtt dolgozni. A nap célja, hogy minden érdeklődő megtapasztalja a Waldorf világát.
Rázsi Botond alpolgármester azt mondta: különböző iskolák vannak, a Waldorfnak is megvan a létjogosultsága. Fontos, hogy a gyerek igényeit figyelembe vegyék. A Waldorfban nincs osztályzat, de van értékelés, nincs tankönyv, azt is maguknak csinálják a gyerekek.  A belső motivációnak kiemelt szerepe van az oktatásban.A Waldorf családi fesztiválon volt kerekasztal-beszélgetés, mesés euritmia, kézműves foglalkozás, színpadi műsort adtak waldorfos diákok, még lovagoltak is a gyerekek. Az iskola szeptemberben indul, egy osztályt szerettek volna, már négy évfolyamra való diák jelentkezett. Május 31-én egy újabb felvételi ismerkedést is tartanak.