Jobbik: A kormány már most megbukott

Sem a gazdaság, sem az elszámoltatás, sem a közbiztonság nem úgy működik, ahogy a Fidesz ígérte – mondta Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője, országgyűlési képviselő. Ki meri jelenteni – fogalmazott a politikus -, hogy ez a kormány már most megbukott.

Lakossági fórumon értékelte Makláron Mirkóczki Ádám jobbikos országgyűlési képviselő a kormány másfél évét. Úgy látja: a Fidesz támogatottsága mélypont felé közelít, ennek egyik oka az arrogáns politikai stílus. 2010-ben a történelmi sikert az MSZP nyolc év botrányos kormányzása és három kommunikációs panel hozta meg a Fidesznek: elszámoltatásról, közbiztonságról és gazdasági növekedésről, egymillió új munkahelyről beszéltek.
Mirkóczki szerint több az elszámoltató, mint ahány politikust elszámoltattak; a közbiztonság egyre rosszabb. A Fidesz egymillió új munkahelyet ígért, mostanra kiderült: az eddig meglévőket sem tudta megtartani a kormány. Mirkóczki azt mondja: a Fidesz csak azzal van elfoglalva, hogy saját helyzetét, a holdudvarát bebetonozza; pártalkotmányt csináltak, a köztársasági elnök is pártkatona. A politikus szerint az önkormányzati törvény egyszerűen falurombolás. Úgy fogalmazott: Orbán Viktor Ceausescu legjobb tanítványa. Ez a kormány már most megbukott – jelentette ki a jobbikos politikus.