Tags Posts tagged with "SZÉP kártya"

SZÉP kártya

-

Május 31-én lejár a 2015-ös Szép kártya összegének felhasználhatósága. A 2015-ben kibocsájtott juttatásoknak 2 év a lejárati ideje, ha a jogosultak nem költik el a megadott határidőre, a kártyakibocsájtó bankok visszautalják a fennmaradt összeget a munkáltatóknak. Országos szinten több mint 3 milliárd forintot kell elkölteni május végéig.

-

2015-ben emelkedett az Egerben eltöltött vendégéjszakák száma – meghaladta a fél milliót. A hosszú hétvégére több szálláshely már jelenleg sem tud több foglalást fogadni. A legtöbb helyen Szép kártyát is elfogadnak, amiről a még 2014-ben utalt összeget május 31-éig lehet felhasználni. A hosszú hétvégére a város több pontján is programokkal készülnek.

-

Vasárnapig lehet felhasználni a 2013-ban kapott, Széchenyi Pihenőkártyán lévő összegeket. Becslések szerint legalább másfél milliárd forint áll még a számlákon. A 2013-ban kapott, vasárnapig fel nem használt összegek a kedvezményezettek számára elvesznek, a bankok visszautalják a munkáltatóknak. A pihenőkártya szállás alzsebében lévő pénz akár a nyaralás előfoglalására, vagy szálláskupon vásárlására is felhasználható.

-

Május végéig kell felhasználni a 2012-ben kapott összegeket a SZÉP-kártya tulajdonosoknak. Ha valaki nem költi el az utalványszámlájára 2012-ben kapott pénzt, a bank visszautalja az összeget a munkáltatónak. A Pihenőkártya májusig felhasználható kerete előlegfizetésre is fordítható, így akár a nyári vakáció költségeit is rendezhetik vele a kártyabirtokosok.

A Széchenyi Pihenőkártya tulajdonosoknak május 31-ig lehet felhasználni a munkáltatójuktól 2012-ben kapott keretösszegeket. Ha valaki nem költi el a szállásra, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra felhasználható pénzt, a bankok visszautalják az összeget a munkáltatónak, így a munkavállaló elesik a támogatástól.
Érdemes ellenőriztetni az utalványszámlák egyenlegeit, amikből felhasználáskor mindig a legrégebbi feltöltést vonják le a bankok.
A Nemzetgazdasági Minisztérium adatai szerint mintegy 3,5 milliárd forintnyi fel nem használt keret van még a számlákon – tájékoztatott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége. Kiss Zoltán régióvezető azt mondja, a szállások árbevételeinek mintegy negyede Pihenőkártya felhasználásból származik.

A SZÉP-kártya május végéig felhasználható, 2012-es kerete előlegfizetésre, vagy foglalásra is fordítható, így akár a nyári vakáció költségeit is rendezhetik vele a kártyabirtokosok. Az elfogadóhelyek listája megtalálható az interneten is.

Turisztikai kínálatról, ellenőrzésekről, munkaerőről is szó volt a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének régiós ülésén, Demjénben. Kiemelt téma volt a 2012-es SZÉP-kártyák felhasználása és a megújulás helyi és régiós szinten.

Demjénben találkoztak a régió szállodavezetői. Előadásokon, kerekasztalbeszélgetéseken keresztül cseréltek tapasztalatot a szakemberek. A régió vendéglátói mutatkoztak be és beszéltek közös érdekekről, problémákról. Elhangzott: egységesen szinte minden szálloda érzékeli, hogy kevésbé képzett munkaerővel tudnak dolgozni, kevés a jelentkező is.
Sárospatakról, Mezőkövesdről is érkeztek turisztikai szakemberek. A tavalyi adatok szerint azonban Heves megyében töltötték a legtöbb vendégéjszakát. Dinya Anikó helyettes régióvezető kiemelte, hogy fontos a megújulás, új célcsoportok bevonása is. A SZÉP-kártyákkal kapcsolatban elhangzott: még 3,5 milliárd forintot nem költöttek el a 2012-es kártyákról.

-

Több mint hétszázezer SZÉP kártyát bocsátottak ki a pénzintézetek év elejétől az országban. A béren kívüli juttatások rendszere idén január 1-től jelentősen megváltozott. A szabadidő eltöltésére eddig használatos üdülési csekket egy bankkártya jellegű elektronikus utalvány a Széchenyi Pihenőkártya váltotta fel. A kártyával egyre több helyen fizethetünk az országban szállásért, étkezésért vagy szabadidős programért.

SZÉP kártyával vált jegyet ez a férfi a strandra. Itt is, mint a legtöbb elfogadóhelyen matrica jelzi, hogy elfogadják a kártyát. A korábban használt üdülési csekket ez év januárjától váltotta fel a Széchenyi Pihenőkártya. Azóta mind az elfogadóhelyek, mind a felhasználók köre folyamatosan bővül. Fizethetünk vele szállásért, válthatunk belépőjegyet, de akár étkezésre is felhasználható. A Széchenyi Pihenőkártya három alszámlája, a szállás, a vendéglátás és a szabadidős szolgáltatások költségeit fedezi. Poroszlón májusban nyitott meg az Ökocentrum. Ide is lehet SZÉP kártyával belépőt váltani. A SZÉP Kártya kibocsátására jogosult három pénzintézet eddig összesen több mint hétszázezer kártyát állított ki. A becslések szerint ennek egytizedét bocsátották ki Heves megyében, ahol az elfogadóhelyek száma meghaladja a kétezret. A kártya használata előtt érdemes tájékozódni arról, hogy melyik pénzintézet SZÉP kártyáját fogadja el a szolgáltató.

Új formában kaphatják meg cafeteria juttatásaikat a munkavállalók. Az új, kártyás rendszerben 18 ezer forintról 30 ezer forintra növekszik az étkezésre adható támogatás összege, a belföldi turizmus élénkítését pedig 450 ezer forintos kedvezményes kerettel támogatja a kormány.

Egyszerűbb, olcsóbb és hatékonyabb – ezekkel a jelzőkkel illette a megújuló cafeteria rendszert Körtvélyessy László a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszteri biztosa. A munkavállalók egyszerűen, számolgatás nélkül ki tudják fizetni az étkezésüket, a nyaralásukat, de a színházjegyet, és a sportbérletet is. A munkáltatók jelentős adminisztrációs többlettehertől szabadulnak meg, az elfogadóhelyek pedig gyorsabban jutnak hozzá a pénzükhöz, miközben a korábbiaknál jóval kisebb összeget kell fizetniük forgalmi jutalékként. Mindezeket két kártya segítségével lehet majd igénybe venni; az Erzsébet-utalvány élelmiszerek és meleg étel vásárlására használható fel, a SZÉP Kártyával belföldi szállást, meleg étkezést, és rekreációt lehet kifizetni, összesen akár 450 ezer forint értékben.
Eddig három bankintézet és mintegy 7600 elfogadóhely csatlakozott a megújult rendszerhez. A kibocsátó Magyar Nemzeti üdülési Alapítvány célja, hogy év közepére több mint 20 ezres elfogadóhelyi hálózatot építsen ki. A Magyar Nemzeti Bank korábbi számításai szerint ugyanis évi százmilliárd forintot lehetne megtakarítani, ha a kártyás fizetésekben elérnénk az átlagos európai szintet. Az új rendszerre történő átállás fokozatos lesz, így december 31-ig még felhasználhatóak a korábbi utalványok.

További információ:
http://ujcafeteria.hu