Tags Posts tagged with "polgárőrség"

polgárőrség

-

A polgárőröknek is köszönhető, hogy Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország: részt vesznek az illegális migráció elleni küzdelemben, védik a határt, a magyar emberek biztonságát – mondta Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott kedden Budapesten.

20190813_KAR4143

Nyitrai Zsolt Pogácsás Tiborral, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkárával és Túrós Andrással, az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnökével tartott sajtótájékoztatót.

Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: az a modell, amelyet az OPSZ megvalósít – hogy a polgárőrök önkéntesen, szabadidejük terhére teljesítenek szolgálatot, őrzik az emberek biztonságát – nemzetközi szinten is egyedülálló és példaértékű.

Pogácsás Tibor kiemelte: a kormányzat számára mindig kiemelt fontosságú volt a közbiztonság, a regisztrált bűncselekmények száma az elmúlt hét-nyolc évben a felére esett vissza, minden bűncselekménytípusnál javult a rendőrség felderítő munkája és a bűnmegelőzés is sikeres. Ehhez a polgárőrök is jelentősen hozzájárultak, a kormány pedig továbbra is stratégiai partnerként tekint rájuk. A kormány évente egymilliárd forinttal támogatja a polgárőrséget, emellett több mint ezer járművet is adtak az OPSZ-nek – ismertette. A polgárőrség 2035 településen van jelen, az önkormányzatok is támogatják az egyesületeket – tette hozzá.

A 300×100 elnevezésű bűnügyi programnak köszönhetően – amelynek keretében a leggyengébb közbiztonságú 300 településen végeztek megerősített járőrszolgálatot a polgárőrök – 47 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma – mondta.

Szólt arról is, hogy 2018-ban sok fiatal csatlakozott a polgárőrséghez, ami azért fontos, mert a fiatalok – miközben tesznek a közbiztonságért – olyan közösségben szocializálódnak, amelyben pozitív mintákat, élettapasztalatokat szerezhetnek.

Túrós András arról beszélt, hogy az OPSZ 63 ezer tagja évi kilencmillió szolgálati órát teljesít. Az emberek 83 százaléka bízik bennük, mert a polgárőrök helybéliek, el lehet őket érni, napi kapcsolatban vannak az emberekkel – jegyezte meg.

Jelezte: a szervezet 2019-ben két új programot indít, az egyik a külterületek, a másik a közterületek biztonságával kapcsolatos. A 3025 polgárőr-egyesület tagjai évente átlagosan 150 szolgálati órát teljesítenek, és most azt szeretnék elérni, hogy 2019-től 170 órát legyenek közterületen.

A külterületek biztonságának programját – amelyet az Agrárminisztériummal közösen alakítottak ki – az Országos Rendőr-főkapitányság szakmai támogatásával szeptemberben indítják el. A cél, hogy megelőzzék a külterületi jogsértéseket, a mezei, szántóföldi lopásokat, növeljék a tanyákon élők biztonságét. A program az alföldi és az észak-keleti megyék legalább 300 nagy külterületű települését érinti. Ebben a programban körülbelül hatezer polgárőr vesz részt – köztük 850 lóval és 1100 lovassal a lovas tagozat – a természetvédelmi őrökkel, az önkormányzati rendészet tagjaival, a hal- és vadőrökkel együtt. Az OPSZ célja, hogy a polgárőrök szolgálatuk 25 százalékát a külterületekre szervezzék.

A külterületi programba bekapcsolódnak a légi polgárőrök is, akik Baranya, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Győr-Moson-Sopron és Pest megyében dolgoznak, mintegy két tucat légi járművel, például sárkányrepülőkkel, drónokkal. Az Agrárminisztérium 40 millió forinttal támogatja a programot.

Túrós András kijelentette: a polgárőrség határvédelmi tagozata továbbra is szakszerűen végzi munkáját, ebben 86 polgárőr-egyesület 1700 polgárőre vesz részt, és kiemelkedő az eredményességük, a hatékonyságuk.

(MTI)

-

A polgárőrség élen jár a bűnmegelőzésben. A szervezetnek, valamint tagjainak is köszönhető, hogy mára Magyarország a világ 15. legbiztonságosabb országává vált – jelentette ki hétfői napirend utáni parlamenti felszólalásában Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott. Eger és térsége országgyűlési képviselője a június 27-i polgárőr naphoz kapcsolódva kiemelte, hazánkban több mint 60 ezer polgárőr évente 9 millió órát teljesít szolgálatban, teszik mindezt önkéntes módon, szabadidejük terhére. Minden becsületes magyar polgár hálás lehet ezért, köszönet és tisztelet a polgárőröknek és az Országos Polgárőr Szövetségnek – olvasható a képviselő honlapján.

polgárőr

-

Markos György humorista, az Országos Polgárőr Szövetség elnökhelyettese volt a vendége az Egri Csillag Szalon legutóbbi, telt házas pódiumbeszélgetésének a Polgárok Házában. A humoristát Oroján Sándor, a Fidesz egri szervezetének ügyvezető alelnöke kérdezte a pályafutásáról, a polgárőrségről és a migráció veszélyeiről. Ez utóbbival kapcsolatban Markos György azt mondta: a problémákat helyben kell megoldani.

-

A polgárőrség élen jár a bűnmegelőzésben, a szervezetnek is köszönhető, hogy Magyarország mára a világ 15. legbiztonságosabb országává vált – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a polgárőrök napja alkalmából rendezett ünnepségen. Kontrát Károly szavai szerint a kormányzat ezt a tevékenységet ismeri el akkor, amikor a jövő évi költségvetés tervezetében 1 milliárd 50 millió forintnyi forrást javasol az Országos Polgárőr Szövetség támogatására. Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatok összehangolásáért felelős miniszterelnöki megbízott a józsefvárosi polgárőr iroda előtt tartott ünnepségen azt hangsúlyozta, a kormányzat – az ország biztonsága érdekében kifejtett tevékenységét elismerve – aktív konzultációt folytat a szervezettel, és ősszel stratégiai megállapodást köt az OPSZ-el.

polgarornap_b

Nagyobb figyelmet fordít a lopások, szabálytalanságok megelőzésére a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a polgárőrséggel és a közterület-felügyelettel együtt a karácsonyi időszakban. Összehangolt ellenőrzéseket végeznek a karácsonyi vásárokban a városlakók közbiztonságának javítása és a bűnmegelőzés érdekében.

 

Négy járművel bővült az Andornaktályai Polgárőr Egyesület eszközparkja. Új autóval, robogóval és kisbusszal vigyázhatnak a településen élők biztonságára. A 2008-ban alakult andornaktályai polgárőr mozgalomhoz mostanra már közel ötvenen csatlakoztak.

Már lóháton, robogón, autóval és kisbusszal is vigyázhatnak a helyiek biztonságára az andornaktályai polgárőrök. Négy új járművel gazdagodott a helyi polgárőr egyesület, állami pályázatokon nyert támogatás és önerő felhasználásával. Az eszközök ünnepélyes átadásán dr. Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő kiemelte, hogy a tavalyi év a polgárőrség megújulásának időszaka volt: javultak működésük feltételei és egyre hatékonyabban járulnak hozzá a közbiztonság megszilárdításához. A politikus hangsúlyozta: a jegyzett bűncselekménye csökkenő tendenciát mutat, ehhez hozzájárult az is, hogy 3500 rendőrrel több teljesít szolgálatot az utcákon. Itt, Andornaktályán 2008-ban alakult polgárőr egyesület, akkor 25-en csatlakoztak a mozgalomhoz.
A polgárőrök sokszor közös szolgálatot teljesítenek a rendőrséggel, civil szervezetekkel és az önkormányzattal is együttműködnek a biztonság fenntartása érdekében. Andornaktályán a zsaru car rendszere is sikerrel működik 2010 óta. A Heves megyei települések közül itt először használták a rendszert a településen áthaladó járművek ellenőrzésére.
A négy új járművet már használatba vették, ezek várhatóan segítik majd a szolgálat mobilizálását.

Húsz éve alakult meg a Heves Megyei Polgárőr Szövetség. A jubileumot Abasáron ünnepelték közösen a megye polgárőrei. A rendezvényen írt alá együttműködési megállapodást az Országos Polgárőr Szövetség és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége.

Jubileumot ünnepeltek a Heves megyei polgárőrök. Húsz éve erősítik a közbiztonságot már szervezett formában. A polgárőrség megbecsültsége folyamatosan nő, jól mutatja ezt az is, hogy míg húsz évvel ezelőtt 15 egyesület működött a megyében, ma már 103-ra nőtt ezek száma.
Jelentős stratégiai partnerek az önkormányzatok a polgárőrségek működésében – ezt Dr. Túrós András mondta Abasáron. Az Országos Polgárőr Szövetség elnöke szerint fontos, hogy minél több területen és stabilan számíthassanak egymásra a felek. Ezért együttműködési megállapodást kötöttek a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségével.
Az együttműködés kitér a polgárőri mozgalom célkitűzéseinek népszerűsítésére is valamint arra, hogy az OPSZ valamennyi lakott településen kezdeményezi a polgárőr szervezetek megalakulását. Az ünnepségen a megye legkiválóbb polgárőrei kitüntetéseket vehettek át.

Pályázat útján új autóhoz jutott a Szilvásváradi Polgárőrség. Ennek segítségével már külterületeken is járőrözhetnek az önkéntesek. Heves megyében egyébként 15 járművet nyertek polgárőr szervezetek.

Ezt a terepjárót is használhatják mostantól a szilvásváradi polgárőrök, a Vidékfejlesztési Hivatalnál benyújtott pályázatuk volt sikeres. Völgyi Ferenc, a megyei polgárőrszövetség elnöke elmondta: az országban 136 szervezet kapott járművet, ebből 15 Heves megyébe került.
A rendőrség félkarú óriás volna a polgárőrök munkája nélkül – hangsúlyozta Czinege László megyei rendőrfőkapitány, Szilvásváradon pedig 21 fővel lelkiismeretes csapat dolgozik a közbiztonságért. Az együttműködés jegyében Szaniszló László a település polgármestere egy mobilnyomtatóval ajándékozta meg a rendőrséget, ezt helyszíneléskor is tudják használni.
A tájékoztatón elhangzott, hogy a fejlesztések nem érnek véget Szilvásváradon: heteken belül egy rendszámfelismerő rendszert fognak üzembe helyezni.

5 és fél millió forintos támogatást kapott a szajlai polgárőrség gépkocsi vásárlására, amihez 250 ezer forintot a település önkormányzata is hozzátett. Az új autó lehetővé teszi a község és a határ, a mezőgazdasági területek hatékonyabb védelmét.

A 607 lelkes Szajlán három egyesület működik, a hagyományőrző, a tűzoltó és a polgárőr. Az utóbbi a Magyar Vidékfejlesztési Hivatal pályázatán nyert támogatást az új autó megvásárlására. A járművet az egyesület éves beszámoló keretében mutatta be, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság és a polgárőrség megyei vezetői részvételével.
Az autó mostantól jobb feltételeket biztosít a település környékén a mezőgazdasági területek ellenőrzésére.
A település elöregedett, ezért a polgárőrség külön figyelmet fordít az idős emberek segítésére.

-

Együttműködési megállapodást írt alá a hétvégén a Heves Megyei Polgárőr Szövetség és a Média Eger Kft. A megállapodást a megyei polgárőrség közgyűlésén kötötték meg. Mint elhangzott: a Média Eger mind a havonta megjelenő újságban, mind a televízióban rendszeresen bemutatja a polgárőrség önkéntes munkáját, ezzel is támogatva az általuk végzett munkát.

A parádi művelődési házban tartotta közgyűlését a Heves Megyei Polgárőr Szövetség. Az évet értékelve elhangzott, hogy a 104 megyénkben bejegyzett polgárőrség közül 102 aktívan működik. Több mint 2800 polgárőr vigyáz a települések közbiztonságára. Szó volt arról is, hogy mára felértékelődött a polgárőrségek munkája, a rendőrséggel együttműködve rendszeresen részt vesznek különböző akciókban és fontos szerepük van a bűnmegelőzésben is. Munkájukat tavaly a belügyminisztérium is segítette, megyénkben összesen 26 millió forintra pályázhattak az egyesületek. Így nyerték el ezeket a kerékpárokat is, melyeket a közgyűlés szünetében vehettek át.A rendezvényen együttműködési megállapodást írt alá a megyei polgárőr szövetség és a Média Eger Kft. Antal Anett ügyvezető elmondta: a helyi médiának fontos szerepe van abban, hogy a polgárőrök munkáját bemutatva felhívja a figyelmet az önkéntesen működő szervezetek fontosságára. A közgyűlés végén a megyei szövetség kitüntetéseket adott át az elmúlt évben kiemelkedő munkát végzett polgárőröknek.

„A megye labdarúgása eddig mentes volt a kirívó eseményektől, de jobb megelőzni a bajt, mint utána reagálni rá.” Az új szezonban is folytatódik az együttműködés a Magyar Labdarúgó Szövetség Heves Megyei Igazgatósága és a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság között.

Országosan, a labdarúgás terén, Heves megye nem tartozik a problémás megyék közé – mondta a szerződés aláírása után dr. Ormossy Attila megyei rendőrfőkapitány. Ez nem csak azért igaz, mert jelenleg nincs NB I-es csapata a megyének, hanem azért is, mert a mérkőzések szervezésében érdekelt felek – rendőrség, a csapatok és a polgárőrség – hatékony együttműködése ezt kizárja. De nem kell ahhoz NB-s mérkőzés, hogy valahol elszabaduljanak az indulatok.
Az MLSZ kiemelt feladatának tekinti a pályák és a sportrendezvények megfelelő biztosítását, illetve lebonyolítását.
A szurkolói rendbontások megelőzését szolgálja ez a megállapodás, így kiemelt szomszédvári, vagy kiesési rangadókon az érdekelt sportszervezetek kérhetik a mérkőzések biztosítását. Az MLSZ Heves Megyei Igazgatóságának hasonló együttműködési megállapodása van érvényben a megyei polgárőr szövetséggel is.

-

Együttműködési megállapodást írt alá az Egri Rendőrkapitányság 27 település polgárőrségével. A rendőrség ezáltal is szeretné szorosabbra fűzni a kapcsolatot a polgárőrségekkel. Az önkéntes szervezetek eddig is több alkalommal vettek részt a rendőrség munkájában, több közös felderítő akcióba, közúti ellenőrzésbe kapcsolódtak be.

Hatalmas szerepe van az önkéntesen szerveződött polgárőrségeknek abban, hogy a lakosság biztonságérzete tovább növekedjen, emellett nagy segítséget nyújtanak a bűncselekmények felderítésében is. Ezzel kezdte köszöntőjét Petrovics András az Egri Rendőrkapitányság vezetője. Az együttműködést azért kezdeményezték, hogy a kapitányság illetékességi területén működő polgárőrségekkel még szorosabb kapcsolatot alakítsanak ki.
Az egri kapitányság területén 36 egyesület működik. Most 27 polgárőrség kötött megállapodást.
Köszöntőjében a kapitány kiválóra értékelte a polgárőrök munkáját, akik a megállapodás értelmében bekapcsolódhatnak a hatóság legtöbb feladatába.
A kapitány elmondta, hogy bár az utóbbi időben emelkedett az ismertté vált bűncselekmények száma, javultak a felderítési eredmények és csökkent a vagyon elleni bűncselekmények száma. Úgy véli ez részben a polgárőrök áldozatos munkájának is köszönhető.

-

Több mint negyvenen jelentkeztek, végül 32-en adhattak vért a hétvégén az I. Országos Polgárőr Véradónapon. A polgárőrök mellett a lakosság felnőtt tagjait is várták véradásra Andornaktályán.

Heves megyében 110 településen működik polgárőrség, összesen 3500 taggal. A Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete és az Egri Területi Vérellátó által lebonyolított kihelyezett véradáson 32-en tarthatták karjukat tű alá. A véradást az országos egyesület kezdeményezte, a lebonyolítást a Heves megyei szövetség vállalta fel. A helyszínt pedig Andornaktálya biztosította. 2011 az önkéntesség éve, ezért döntött úgy a település, hogy csatlakozik a nemes kezdeményezéshez. A megyében működő polgárőrségek tagjai, önkéntesként nemcsak a lakosság védelmében vállalnak szerepet. Az Országos Polgárőr Véradónapon kívül a megyei szövetség tagjai évente több alkalommal is szeretnének véradást szervezni.

-

Fokozott közúti ellenőrzéseket hajt végre a rendőrség három napon keresztül az egész országban. A TISPOL akcióban Egerben is több helyszínen ellenőrzik a passzív biztonsági eszközök használatát. Az akcióhoz heves megyében két polgárőrség is csatlakozott.

Március 8-án kezdődött az uniós tagországokban, így hazánkban is a TISPOL akció. Ennek során a rendőrség munkatársai elsősorban a passzív biztonsági eszközök, a gyermekülés és a biztonsági öv használatát ellenőrzik három napon át. A passzív biztonsági eszközök alkalmazásának fontos szerepe van a balesetek következményeinek csökkentésében, ugyanis növelik a vezető és az utasok túlélési esélyeit. A megkérdezett járművezetők közül többen azonnal bekapcsolják a biztonsági övet, miután autóba ülnek. Az akcióban a demjéni és az andornaktályai polgárőrség is részt vesz. Utóbbi a tavaly ősszel üzembe helyezett rendszámfelismerő rendszerrel ellenőrzi a gépjárműveket. A fokozott ellenőrzés során kiemelt figyelmet fordítanak a rendőrök az ittas járművezetők kiszűrésére, a rendszámtáblák meglétére, valamint a durva szabályszegések visszaszorítására is.

-

Az úgynevezett Zsaru-CAR programmal, a legkorszerűbb rendszámfelismerő rendszerrel ellenőrzik mostantól az Andornaktályán áthaladó autókat. A település önkormányzata több mint 700 ezer forintot fordított a szükséges szoftver és az eszközök beszerzésére. Az új programmal a helyi polgárőrség még hatékonyabban dolgozhat a közbiztonság javításáért.

Így működik az andornaktályai polgárőrség új rendszámfelismerő rendszere. Jó látási viszonyok között egy másodperc alatt azonosítja az ellenőrzött járműveket. Ha körözés alatt álló gépkocsit észlel hangjelzéssel figyelmezteti kezelőjét. Andornaktálya önkormányzata azért döntött a rendszer beszerzése mellett, mert fontos számukra a településen élők közbiztonsága. Andornaktályán nagy az átmenő fogalom, naponta akár 14 ezer autó is áthalad a településen. A rendszámfelismerő rendszer beszerzésére 760 ezer forintot fordított az önkormányzat. A programot a polgárőrség kezeli majd, akik naponta több órában járőröznek a településen. Az egri rendőrkapitányság illetékességi területén 33 polgárőrség működik, az andornaktályain kívül még két szervezet rendelkezik hasonló rendszerrel. Petrovics András az egri rendőrkapitányság vezetője elmondta: a rendszer nagy segítséget nyújt a rendőrség munkájában is, a jövőben terveznek közös ellenőrzési akciókat a polgárőrséggel. A Zsaru-CAR program a rendszám felismerés mellett mozgó térfigyelő rendszerként is működik, hiszen alkalmas fényképfelvételek készítésére. Az önkormányzat 200 ezer forintból egy kihangosító rendszert is felszerelt a polgárőr autóra, a település lakosait így tájékoztatják a jövőben a közérdekű információkról.