Férfi vízilabda OB I.: ZF-Eger – FTC 8-5

Az elmúlt héten két rangadót játszott a ZF-Eger férfi OB I-es vízilabda együttese. A Vasas ellen idegenben, míg a Ferencvárossal szemben hazai pályán győztek, egyaránt 8-5-re.

Az alapszakasz végén egymást követik a ragadók. Gerendás György és Tóth Kálmán együttese úgy készülhetett az FTC elleni hétvégi találkozóra, hogy előtte, hétfőn már legyőzték idegenben a Vasast. A Fradi egyike azoknak a csapatoknak, akik idén pontot raboltak az egriektől: a Népligetben 6-6 volt a két együttes őszi találkozója. Biros szerzett vezetést megúszás után, amire gyorsan jött a válasz Tóth Mártontól. A harmadik negyed elejéig, 3-3-ig nem bírtak egymással a csapatok. Innen Bundschuh, Binder és Erdélyi találataival három góllal elhúztak a hazaiak. Ez a különbség a meccs végéig meg is maradt. Ismét 8-5-re nyert Gerendás György és Tóth Kálmán együttese, így már három pont előnnyel vezetik a tabellát.
Már csak négy forduló van hátra az alapszakaszból. Grahamék egyszer játszanak idegenben, akkor Szolnokra utaznak. Az Újpestet, a Honvédot és az OSC-t hazai pályán fogadják. Előtte azonban szerdán, 19:15-től az Euroliga negyeddöntő első mérkőzésén a szerb Partizán Belgrád látogat Egerbe!

Férfi vízilabda OB I. Alapszakasz, 20. forduló
Eger, Bitskey uszoda, 1500 néző. Vezette: Horváth Csaba, Székely Balázs.
ZF-Eger – FTC Fisher Klíma 8-5 (2-1, 1-1, 4-2, 1-1)
A 125. Eger – FTC bajnoki mérkőzés

Eger: Valics – Hegedüs 2, Feltham, Biros 1, Sántavy, Graham 2, Bárány. Cserék: Erdélyi 1, Kovács G., Varga II. Zs., Binder 1, Bundschuh 1, Jakab. Edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán.
FTC: Jászberényi – Czigány, Weszelovszky 1 (1/1), Mátyás, Babay, Tóth M. 1, Máthé. Cserék: Decker A. (kapus), Dunca, Balatoni 1, Tóth B., Georgescu 2, dr. Steinmetz B. Edző: Godova Gábor.

Gól – emberelőnyből: 9/3. ill. 9/2.
Ötméteresből: 0, ill. 1/1.
Kiállítva – cserével végleg: Jászberényi (27. p.)

Következik:
Euroliga negyeddöntő első mérkőzés:
2010. március 24. 19:15, Eger, Bitskey uszoda
ZF-Eger – VK Partizan Raiffaisen