MSZP: 2013 – A Heves megyei települések fekete éve

2011. év végén fogadta el az országgyűlés az új önkormányzati törvényt, amely 2012. január 1-jétől új keretek közé helyezte a helyi önkormányzatok működését, a helyi demokráciát, de már ekkor látszódott, hogy a 2012-es átmeneti év nehézségekkel lesz tele, és az igazi fekete leves 2013-tól kezdődik – áll dr. Sós Tamás MSZP-s országgyűlési képviselő közleményében.

A politikus szerint 2012-ben számos olyan területen történt törvényalkotás, amelyek Heves megyében is – többségében hátrányosan – érintik az önkormányzatokat és összefüggnek az új önkormányzati törvénnyel. Ilyen a megyei önkormányzatok intézményeinek átvétele, a megyéknél felhalmozódott adósság „átvállalása”, ami önmagában egy „nemes gesztus” lett volna, ám arról keveset szóltak kormányoldalról, hogy a legtöbb esetben az adósságnál jóval nagyobb mértékű vagyont államosítottak, vontak el az önkormányzatoktól – áll a szocialista politikus közleményében.
Dr. Sós Tamás arról is ír, hogy az erről szóló szabályokat még 2011-ben fogadta el a parlament, de 2012. január 1-jével lépett hatályba. Ez volt az első lépés, amely a gyakorlatban is elindította az önkormányzatok gyengítését, tulajdonképpen mintát szolgáltatva a további lépésekhez. Aránytalan – az adóssághoz mérten, több mint háromszoros – önkormányzati vagyonvesztéssel és létszámleépítésekkel járt megyénkben is. Ezzel kiüresítették a megyéket.
Járások kialakítása, közigazgatási reform: Tavaly nyár elején elfogadták a járások kialakításáról szóló törvényt. Ez alapján járások és járási (a fővárosban kerületi) kormányhivatalok kerülnek kialakításra. Heves megyében hét járás alakult, a lakossággal előre nem egyeztetett ügyintézési eljárással. Pedig olyan létfontosságú ügyek intézéséért kell súlyos összegeket utazásra költeni majd mint a gyermekvédelmi és gyámügyek, valamint egyes szociális, környezetvédelmi, természetvédelmi igazgatási ügyek intézése, ezen feladatokat veszik át a településektől az idén megalakuló járási hivatalok. Fontos eleme a törvénynek, hogy a feladatellátáshoz kapcsolódó vagyon is az államhoz került, ingyenes használatba.
Önkormányzati adósság átvállalása: 2012. december 31-ig az állam átvállalja az ötezer fő alatti települések meglévő adósságállományát. Ez a kijelentés elhamarkodottnak bizonyult, végül 40 százalékban maximálták az adósság átvállalásának mértékét. A vonatkozó önkormányzatok adósságának összege országosan mintegy 650 milliárd forintot tesz ki, ám a visszakozásból látszik, nem áll rendelkezésre forrás a megvalósításhoz. Becsapták Heves megye 121 településének nagy részét.
Az önkormányzatok költségvetési forrásai megváltoznak. Az önkormányzati rendszer leépülését biztosítja a 2013. évi költségvetés. A jelenleg még önkormányzati feladatok teljesítése sok településen veszélyben lesz a pénzügyi források hiányában.
A járási rendszer kiépítésével a körjegyzőségek szerepe megszűnik. Az önkormányzat-jegyző által ellátott államigazgatási feladatok átkerülnek a járási hivatalokhoz. Közös hivatalok működnek a kétezer fő alatti településeken. Létrehozásukkal a kistelepülésekről szinte a teljes intézményrendszert elviszi, a közös hivatalok kötelező létrehozásán keresztül távolabb kerül a testület feladatainak ellátásában meghatározó szerepű apparátus, az ügyféltől pedig az érdemi ügyintézés.
A túlzott intézkedések nyomán az állampolgárok kiszolgáltatottak lesznek az államnak, nem választott, hanem kinevezett emberekkel állnak majd szemben mindennapos problémáikkal – áll dr. Sós Tamás szocialista képviselő közleményében.