Borszentelés

Tizenhét éve, 1995 óta Szent János napján megszentelik az egri borokat. Varsányi Lajos nemcsak azt jelentette be, hogy mennyi szőlőt szüreteltek idén, hanem a borvidék rövid- és középtávú stratégiáját is ismertette. Azt mondja: összefogásra van szükség a termelésben, a marketingben és a kommunikációban. Potenciális piacnak látja a volt Szovjetunió államait és Kínát.

Szent János napja az egri főegyházmegye nagy ünnepe. Szép hagyománya van annak, hogy évről évre közösen imádkoznak, és hálát adnak azért, hogy a város bortermelői jó évet zártak – mondta dr. Ternyák Csaba egri érsek. Szentbeszédében Szent Jánosról szólt, akit sokszor ábrázolnak sas alakjában. Ez a madár olyan magasra tud szárnyalni, ahonnan csak a nagyon lényeges dolgok láthatók, és ezek kötik le a figyelmet. Az érsek szerint ugyanilyen szemre lenne szükségünk, mint Szent Jánosnak, aki a dolgok mélyére látott. A szentmise végén áldást kért a borokra.
Fohászkodott azért is, hogy akik a megszentelt borokból isznak, erőt és üdvösséget nyerjenek.
A mise után a borvidék hegyközségei, borlovagrendjei, a fertálymesterek és a termelők a Líceumba vonultak. Varsányi Lajos, a hegyközségi tanács elnöke szerint a szőlőben és a borban az a szép, hogy minden évjárat más. Míg 2010-ben a sok csapadékra, idén az aszályra lehetett panasz. A korai szőlőfajták ezt nehezen viselték, a mennyiséggel és a savtartalommal is problémák voltak. A később szüretelt szőlő már jó minőségű volt. Összesen 185 ezer hektoliter bort lehet készíteni az idei szőlőből.
A hegyközségi tanács elnöke bejelentette azt is: elkészült a borvidék rövid-, illetve középtávú stratégiája. Érzékelték, hogy a válság hatására kevesebb bort vásárolnak az emberek, a borvidék egyébként is nehézségekkel küzd, amióta az Egervin tönkrement.
korábbi piacok visszaszerzése mellett járható útnak tartják, ha a fogyasztók ízlésének megfelelő bort készítenek. Pelle Béla, az Egri Borminősítő Bizottság vezetője elismerést adott át két borminősítőnek, Kaptás Tibornak és Szabó Dánielnek.