Diáksport

Az elmúlt tanév országos diákolimpiai versenyein a 14 ezüst- és 22 bronzérem mellett 17 diákolimpiai bajnoki címet szereztek a Heves megyei általános és középiskolások. Az általános iskolák versengésében az egri Kemény Ferenc Sportiskola és Általános Iskola Magyarország legeredményesebb iskolája lett, de az első tízbe került a szintén egri Hunyadi és az EKF Gyakorló is. A legjobb sportolókat, csapatokat külön ünnepségen köszöntötték.

Bár országosan Heves megye a kisebb megyék közé tartozik 101 oktatási intézménnyel, mégis a 17 arany-, 14 ezüst-, 22 bronzéremnek, valamint a további helyezéseknek köszönhetően a nyolcadik helyet sikerült megszerezniük a megyék rangsorában. Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke köszöntőjében elmondta, az iskolai sportban kell a tömegbázisát megteremteni az utánpótlás sportnak. A finanszírozást alapvetően nem költségvetési, hanem uniós forrásokból szeretnék megoldani.
Az MDSZ elnöke itt jelentette be, hogy a megyei diáksport tanács ezen a héten 3 millió forint támogatásban részesül. Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke beszédében kitért arra, hogy a diáksport, az általános iskolai testnevelés az első pont, ahol a gyerekek a sporttal találkoznak. Magyarországon két évvel ezelőtt elindult egy új sportpolitika.
Bíró Csaba a Heves Megyei Diáksport Tanács elnöke a díjátadás előtt az eredményekről beszélt. Heves megye diáksportolói kiemelkedően jó évet zártak az elmúlt tanévben. Az eredmények alapján az általános iskolák versengésében az egri Kemény Ferenc Sportiskola és Általános Iskola Magyarország legeredményesebb iskolája lett, de az első tízbe került a szintén egri Hunyadi (9.) és az EKF Gyakorló (10.) is. Az ünnepség végén az érmes helyezést elért sportolók és csapatok vehettek át elismeréseket.