„A katasztrófavédelemmel történő együttműködés terén kifejtett kiemelkedő munkája elismeréseként” főigazgatói ajándéktárgyat és oklevelet vehetett át Habis László, Eger polgármestere és országgyűlési képviselője Budapesten, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ünnepi állománygyűlésén.
Habis László az Egri Helyi Védelmi Bizottság elnökeként vehette át a díjat Dr. Bakondi György tű. altábornagytól, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatójától. Hasonló elismerést kapott a vörösiszap-katasztrófa idején – a Veszprém megyei védelmi bizottság, valamint a károsultakat segítő kármentő bizottság elnökeként – komoly koordinációs feladatokat ellátó Lasztovicza Jenő.
Az állománygyűlésen részt vett Csontos Ambrus tű. mk. dandártábornok, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, aki október 18-án a Sándor-palotában Áder Jánostól, Magyarország köztársasági elnökétől vehette át tábornoki kinevezését.
Csontos Ambrus a tűzoltásban, a tűzvizsgálatban és a tűzvédelmi hatósági szakterületen széleskörű ismerettel és nagy gyakorlattal rendelkezik. Huszonöt éve áll a tűzoltóság és a katasztrófavédelem szolgálatában, szakmai tapasztalatait Heves megyében szerezte. Számos tűzesetnél és katasztrófahelyzetben látott el irányítói feladatokat. 2010 novemberétől a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója.