Tisztújítás -az egri Jobbik régi vezetése az új is

Bognár Ignác maradt a Jobbik egri elnöke, az alelnökök személye sem változott. – a napokban tisztújítás zajlott az egri szervezetnél. Hogy a vezetés ismét bizalmat kapott, Tóth István szerint azt jelzi, hogy az irány jó.

Lejárt az elnökség mandátuma, így tisztújító gyűlést tartott a Jobbik egri szervezete. Újraválasztották az eddigi elnököt, Bognár Ignácot és a három eddigi alelnököt, Kun Róbertet, Boros Bélát és Tóth Istvánt.. Hogy ismét bizalmat kapott a vezetés, azt jelenti, hogy az irányvonal jó, és nem változtatnak rajta – mondta Tóth István alelnök. Bognár Ignác a sajtóval szemben fogalmazott meg kritikát. Úgy látja, hogy nem számolnak be a Jobbik eseményeiről. A másik kritikát a történelmi egyházak kapták. Abban hittek, hogy most is harangzúgással kezdődik majd a trianoni megemlékezés – mondta Bognár. Szerintük a hívek nagy részénél nem talált egyetértésre az egyházak döntése, hogy idén nem harangoznak.