Kőleves program – II. Felnémeti Közösségi Nap

Kulturális program, kézműves foglalkozások, sport és ingyenes szűrések – ez várta a felnémetieket a másodszor megrendezett közösségi napon. A programot a helyi civilek állították össze. Kitalálták például, hogy itt kezdenek pénzt gyűjteni a városrész történetét bemutató könyv nyomdai költségeire, itt derítik ki azt is, hogy melyik közterület a legcsúnyább, melyik érdemli meg a “Bogáncs-díjat”.

A mesében a vándorlegény a fukarság és irigység miatt találja fel a kőlevest, Felnémeten ez a mesebeli leves az összefogást, a segítségnyújtást szimbolizálta. Nem csak kőleves főtt, maga a program is így állt össze a második Felnémeti Közösségi Napon: mindenki hozott magával valamit.
A Felnémeti Közösségi Napon bemutatkoztak a helyi termelők, kézművesek, focicsapatok csaptak össze. Főzőversenyt is szerveztek, az egyik induló a városrész képviselője, Rázsi Botond volt, aki képviselői keretének negyedét is a helyi civileknek adta.
A sátrakban a Magyar Madártani Egyesület és a Tűzliliom Környezetvédelmi Oktatóközpont játékos kvízzel, kifestővel várta a gyerekeket, a Családsegítő Intézet Gondozási Központja a kicsiket kézműves foglalkozással, az időseket ingyenes szűrővizsgálatokkal. A könyvtárba ingyen lehetett beiratkozni, és itt gyűjtötték az előzetes rendeléseket a 750 éves Felnémet történetét bemutató könyvre. A közösségi sátorban vetítették le a Felnémeti Derűs Alkony Egyesület lakodalmasát, és itt lehetett szavazni arra, hogy melyik terület érdemli meg a „Bogáncs-díjat”, vagyis melyik részt tartják a leginkább gondozatlannak az itt élők.