Megalakulhat az Ifjúsági Kerekasztal

Közös gondolkodásra, tanácskozásra hívta a város azoknak az intézményeknek és a szervezeteknek a képviselőit akik munkájuk során a fiatalokkal foglalkoznak. A jövőben szeretnék ugyanis megalakítani az Ifjúsági Kerekasztalt, hogy a fiatalok sokkal több lehetőséghez jussanak a városban és beleszólhassanak az őket érintő kérdésekbe.

A közgyűlés április elsejével elfogadta a város ifjúsági koncepcióját, melynek megalkotását egy ifjúságkutatás előzte meg. Ebből kiderült milyen az egri diákok jövőképe, hogyan vélekednek lehetőségeikről. A felmérésből azt is megtudták, hogy a fiataloknak szükségük van egy közösségi helyre. Így a város úgy döntött, a Dobó tér 7. szám alatt kialakít egy Ifjúsági Információs és Tanácsadó irodát, melyet felújítás után várhatóan egy hónap múlva adnak majd át. A folyamat következő lépéseként az Ifjúsági Kerekasztal létrehozása a cél. A Városi Diáktanács eddig is jelentős szerepet vállalt az ifjúsági programok szerevezésében, a kerekasztal megalakulását ők is fontosnak tartják. Az alakuló ülés előtt egyeztető fórumot tartottak a városházán, ahol megfogalmazták az ifjúsági kerekasztal feladatait és hatáskörét.