Szövetkezet

Visszanyerni a hazai piacot a multiktól, megtartani a magyar termőföldet – ez az egyik most szerveződő szövetkezet célja. Az emberek összefogásával szeretnék itt tartani az országban azt az évi kétezer milliárd forintot, ami jelenleg a multinacionális cégekhez kerül.

Az országos mozgalom mellett helyi szövetkezeteket is létrehoznak, ezért járják a vidéket: oktatnak, a feladatokat beszélik meg. Huszonegy területi igazgatóságot terveznek, ezek feladata lenne például a termelőt, feldolgozót, értékesítőt, fogyasztót összekötő lánc kiépítése, a helyi piacok visszaszerzése. A szövetkezet alapítói úgy látják: egy nagy vásárlói közösséget kell létrehozni, nincs idő megvárni, amíg kialakul a tudatos vásárlói magatartás, vissza kell nyerni a hazai piacot, kétezer milliárd forinttal finanszírozzuk a multikat minden évben – mondta Szarvas Béla, a Korona Vagyonkezelő Szövetkezet igazgatója.
A szövetkezet vezetőit a Magyarok Szövetsége hívta meg Egerbe, hogy megismerjék a közösség felépítését, működését és a részletes cselekvési tervet.