Tags Posts tagged with "szocdemek"

szocdemek

-

Menjenek el szavazni április hatodikán mert a részvételükkel azt üzenik a politikusoknak, hogy az emberek nélkül nem lehet döntést hozni – ezt mondta Schmuck Andor Egerben. A szociáldemokraták elnöke országjáró körútjának legutóbbi állomásán arról is beszélt, hogy ezt a kampányt már megnyerték a szociáldemokraták, hiszen ahelyett, hogy óriásplakátokra költötték volna a közpénzt, ételosztással segítették az embereket.

Az egri Körcsarnokban kampányolt kedden délután Schmuck Andor. Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának elnöke arról beszélt, hogy ők voltak az egyedüliek, akik a jelöltséggel megszerzett százmilliókat nem óriásplakátokra költötték. Mint mondta: segélyakciókat, ételosztásokat szerveztek az ország számos településén. Elmondta, hogy meg akarják védeni a nyugdíjakat, el szeretnék érni, hogy a fiataloknak érdemes legyen Magyarországon élni és dolgozni. Kiemelte, hogy szerinte nem hiteles a kormányváltók szövetsége, a baloldalon egyedül a szociáldemokrata párt maradt. Schmuck Andor bemutatta a megye három választókerületének jelöltjeit is. Arra kérte a megjelenteket, hogy menjenek el szavazni április 6-án, mert ezzel azt üzenik a politikusoknak, hogy az emberek nélkül nem lehet döntéseket hozni.

A szociáldemokraták nem a kampányra fordítják a támogatást, hanem a rászorulókra – jelentette be lakossági fórumán Bodnár Pál, a párt országgyűlési képviselőjelöltje. A szociáldemokraták azt mondják: az eredményeiken ez nem látszik, hiszen a parlamenten kívüli pártok közül ők állították a legtöbb jelöltet. Programjuk három legfontosabb eleme a létbiztonság, a közbiztonság és a jogbiztonság.

Nyári Károly rövid koncertjével kezdődött a szociáldemokraták lakossági fóruma. A fórum kezdetén elhangzott: a szociáldemokraták már a 30-as években bent voltak a parlamentben, most is a bejutáson dolgoznak. Bodnár Pál szerint ez lehetséges; ő úgy kalkulál, 1,5 – 2 millió a bizonytalanok száma, akik nem elkötelezettjei egyik pártnak sem. Úgy látja: nekik nyújt most egyedüli alternatívát a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja. A párt 82 jelöltet állított.
A szociáldemokratákat a leghitelesebb pártnak nevezte Bodnár Pál. A kampánypénzt a rászorulókra fordítják, ételt, szociális támogatást adnak. Programjuk nyilvános, elolvasható az interneten, három legfontosabb eleme a létbiztonság, a közbiztonság és a jogbiztonság. Tisztességes munkáért tisztességes bért, megélhetést – ez is szerepel a programjukban.
Arra kérte a fórumon megjelenteket Bodnár: ne pártkatonákat válasszanak, olyanokat juttassanak be a parlamentbe, akik letettek valamit már az asztalra.

-

Veszélyben látja az egri kórház jövőjét Bodnár Pál a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának megyei országgyűlési képviselő-jelöltje. A politikus szerint ha nem indul el napokon belül a több milliárdos beruházás az intézmény elesik az uniós forrástól, sőt az is lehet, hogy be kell zárni a kórházat. A parkolóházzal kapcsolatban azt mondta: pazarlás folyik, az az állítás pedig hamis, hogy nem a városé az épület.

Félő, hogy részlegesen, vagy akár teljes egészében is bezárhatják az egri kórházat – mondta Bodnár Pál. A szociáldemokrata politikus szerint ha nem indul el napokon belül az a beruházás amelyre majd ötmilliárd forintot nyert el a kórház, elesik a támogatástól. Emiatt működésképtelenné válhat az intézmény, ami bezáráshoz vezethet. Bodnár Pál úgy véli a halogatásért és az időhúzásért a kormánypárti politikusok a felelősek. Bodnár Pál a parkolóházat sikertelen beruházásnak nevezte. Mint mondta: hamis az az állítás, hogy nem a városé, hiszen az Evat fogja bérelni az épületet. Ha a város vagyonkezelő cége nem tudja majd finanszírozni, a hiányt az önkormányzati költségvetésből kell pótolni.
Bodnár Pál azt is hozzátette, hogy a szociáldemokraták Heves megye két választókerületében már összegyűjtötték és leadták a szükséges aláírásokat.

-

Bodnár Pált, Szabó Sándort és Drahos Balázst indítja a 2014-es országgyűlési választásokon Heves megyében a Magyar Szociáldemokraták Pártja. A párt elnöke Schmuck Andor úgy fogalmazott: az idősekre, a munkavállalókra és a nehéz helyzetben élőkre koncentrálnak. Nem működnek együtt más ellenzéki pártokkal, egyénileg indulnak a választásokon.

Már erre, a 2014-es választásokra készül a Schmuck Andor által vezetett Magyar Szociáldemokraták Pártja. Jövő tavasszal 106 egyéni képviselő jelöltet, országos listát és miniszterelnök-jelöltet is állítanak. A párt országjáró körúton mutatja be az egyes választókerületek jelöltjeit. Az országjárás első állomása Heves megye és ezen belül Eger volt.
Schmuck Andor a párt elnöke azt mondta: Heves megyében olyan kiváló jelölteket találtak, akik méltóképpen képviselik majd a szocdemek célkitűzéseit.Bemutatták a párt megyei jelöltjeit. Az egri választókerületben Bodnár Pál egri vállalkozó indul, aki nem tudott jelen lenni a bemutatáson. Gyöngyösön Szabó Sándor rádiós műsorvezető lesz a jelölt. Hatvanban pedig Drahos Balázs vállalkozót indítja a párt.