Tags Posts tagged with "Nyitrai Zsolt"

Nyitrai Zsolt

-

Felmentette tisztségéből Nyitrai Zsoltot, a kormányzati konzultációkért felelős miniszterelnöki biztost Orbán Viktor kormányfő. A határozat csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben, a felmentés azonban július 16-ai, azaz hétfői hatállyal történt. Nyitrai Zsolt, a Fidesz parlamenti képviselője az Orbán-kormány megalakulásakor a fejlesztési minisztérium infokommunikációs államtitkára lett, miniszterelnöki biztosként 2011 szeptembere óta dolgozott. Kinevezését akkor azzal indokolták, hogy a kormány az alkotmányozási és a szociális konzultáció után újabb és újabb fontos ügyekben tervezi kikérni az emberek véleményét. A munkahelyteremtéssel és más gazdasági kérdésekkel összefüggő konzultáció jelenleg is tart – írja az MTI. Nyitrai országgyűlési képviselő, emellett Orbán Viktor május 8-án az új, egri központú Heves megye 1. számú választókerület elnökének nevezte ki.

-

Az Egert az M3-as autópályával összekötő útszakasz ügye hosszú évek óta húzódik, megvalósítását több kormány megígérte már, ám eddig konkrét lépések nem történtek. dr. Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, miniszterelnöki biztos szerint bizakodásra ad okot, hogy a kormány kiemelt beruházássá nyilvánította a Maklárt és Andornaktályát elkerülő 10 kilométer hosszú útszakaszt, valamint a Füzesabony és Maklár közötti 2,6 kilométernyi utat, a beruházásra 2,2 milliárd forintot különített el. Reményei szerint az összekötő út első szakaszának építése még ebben az évben megvalósul, a fejlesztés a napokban megkezdődhet. A politikus napirend utáni felszólalásában arra kérte a kormányt kedden a Parlamentben, hogy minél hamarabb döntsön a teljes útszakasz megépítéséről és erre különítsen el költségvetési forrásokat. A beruházás jelentőségéről dr. Nyitrai Zsolt nyilatkozott televíziónknak.

-

Magyaros menüsorral várta vendégeit dr. Nyitrai Zsolt egri országgyűlési képviselő, aki az egyik helyi étterem felkérésére válogatta össze kedvenc ételeit. A miniszterelnöki biztos elmondása szerint jól érzi magát a konyhában és szívesen segít.

Hideg magyaros vegyes ízelítő többek között pástétom, tepertő, tarja, malacfültorta, lencse-terrine, valamint orjaleves- velős csonttal, ropogós malacsült, desszertként túrófagyis palacsinta szerepelt a menüsorban. A magyaros ízvilágú ételek dr. Nyitrai Zsolt egri honatya kérésére készültek, aki saját elmondása szerint főzni nem igazán tud, de konyhai műveleteket szívesen végez. A politikus édesanyja főztjét szereti legjobban, a rablóhús a kedvence. Egriként természetesen borfogyasztó. A miniszterelnöki biztos szabadidejében tollaslabdázik és olvas, legkedvesebb könyve Krúdy Gyulától A has ezeregyéjszakája. Elárulta, ha több szabadideje lesz, szívesen elmerül majd a gasztronómia rejtelmeiben.
Az ételek mellé Bolyki János borász ajánlott borokat, a főszakács Meskó Norbert volt, akinek a miniszterelnöki biztos közös munkájuk emlékeként magyar címerrel díszített kézműves kést ajándékozott.

Andrew G. Vajnát, a magyar filmipar megújításáért felelős kormánybiztost látta vendégül dr. Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos Egerben. A közéleti találkozón a magyar film megújításával megbízott kormánybiztos a kinevezése óta eltelt nyolc hónap munkájáról, a filmipar megreformálásáról beszélt.

Vajna, a helyi konzervatív gondolkodók közéleti találkozójára érkezett Egerbe, amelyet dr. Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos szervez rendszeresen.
A magyar származású amerikai filmproducer 2011 januárja óta tevékenykedik kormánybiztosként a nemzeti filmszakma megújítása érdekében. Feladata a magyar film megőrzésére, fejlesztésére, állami támogatására és az ezzel kapcsolatos kormányzati tevékenység összehangolására irányuló stratégia kidolgozása. A kormánybiztos célja az átlátható filmfinanszírozási rendszer létrehozása , ennek érdekében kezdte meg a magyar filmszakma bankokkal és produkciós cégekkel szemben fennálló 10 milliárd forintos adósságának törlesztését. A kormánybiztos fontosnak tartja a közönség visszacsábítását is a magyar filmekre, amelyek sikerrel szerepelhetnek a fesztiválokon.
A nemzetközi hírű producer hozzátette: a benyújtott 100 forgatókönyvből már 40-et elbíráltak, és 3 film forgatása kezdődhet meg az idén, ezenkívül 11 fejlesztési projektet valósítottak meg a magyar film megújítása érdekében.
A rendezvény fogadással és kötetlen beszélgetéssel zárult.

-

A Fidesz megyei szervezeténél is lezajlott pénteken a két évente előírt tisztújítás. Elnöknek Szabó Zsoltot választották, a két alelnök Horváth László és Nyitrai Zsolt lett.

A Fidesz megyei választmánya Szabó Zsolt hatvani polgármestert választotta meg elnöknek, aki az eddiginél aktívabb politikai életet ígért.
Nyitrai Zsolt a legfontosabbnak a polgárokkal való párbeszédet nevezte, az aktivistákon keresztül személyesen, és az interneten egyaránt.
Horváth László a Fidesz múlt heti, három napos frakcióülése kapcsán elmondta, lényeges ügyekben zártak le vitákat.
Heves megyéből Herman Istvánt és Horváth Lászlót delegálták a Fidesz országos választmányába.

-

Dr. Nyitrai Zsolt, országgyűlési képviselő írásbeli kérdés formájában tájékozódott Hónig Péter közlekedési miniszternél Heves megye tömegközlekedésének leépítése kapcsán. A politikus a témáról nyilatkozatot adott ki.

“Mint az ismert, az elmúlt időszakban több területen csökkent a tömegközlekedés színvonala megyénkben. Már évekkel ezelőtt elkezdődött a vasúti közlekedés rombolása az Eger � Budapest intercity járatok megszüntetésével, ezt azóta vasúti vonalak felszámolása és a személyszállítás leállítása csak fokozta.
 
A legutóbbi hírek pedig arról számolnak be, hogy Heves megyében a sokak által a vasút helyett kényszerből is igénybe vett, nyereséges buszjáratokat alvállalkozók üzemeltetik a Volán társaságok helyett, az általuk használt kínai autóbuszok pedig az alapvető biztonsági előírásoknak sem felelnek meg.
 
Dr. Nyitrai Zsolt kérdéseire a miniszter kitérő válaszokat adott. A Fidesz rossz gyakorlatnak tartja, hogy a XXI. században, Európában, a tömegközlekedés működtetését elsősorban rövidtávú, gazdasági szempontok alapján közelítik meg.
 
Hogyan lehet az állami cégek és a Bajnai- kormány asszisztálásával, a Nemzeti Közlekedési Hatóság biztonsági előírásainak sem megfelelő, kínai buszokkal szállítani az embereket, közvetlenül veszélyeztetve ezzel az utasok biztonságát?
 
A Fidesz politikájának kiemelt célja a közösségi közlekedés fejlesztése. Amennyiben tavasszal a választók a Szövetségnek szavaznak bizalmat, felül fogjuk vizsgálni az állam számára előnytelen szerződéseket, a közlekedés biztonsága pedig ismét elsődleges szempont lesz a mindenáron való gazdaságosság és egyesek üzleti érdekeivel szemben � mondta el Dr. Nyitrai Zsolt.”

2010. január 7.