Tags Posts tagged with "andornaktálya"

andornaktálya

Dobkoncerttel íjász- és lovasbemutatókkal várta az érdeklődőket Andornaktályán a Kurul Dobosok Kulturális és Hagyományőrző Egyesület. Napnyugta után szertűzzel és dobolással gyógyították a földet.

A gyermekeknek is kínált programokat a Földgyógyító Dobünnep Andornaktályán. Délelőtt gyermekszínház, délután többek között vándorsólyom bemutató várta őket. Kipróbálhatták, milyen solymásznak lenni és a pónilovakat is megülhették.
Az egész nap a ráhangolódást, a készülődést szolgálta. Ősi hagyomány szerint évente egyszer napnyugta után vissza kell adni azt az energiát a Földnek, amelyet elvettünk tőle. Ha nyolcezer dob szól, gyógyul a föld. Néhányan már napközben is dobolással készültek az esti szertartásra az úgynevezett szertűz gyújtásra és gyógyító dobolásra. A magyarság legősibb szokásaival is megismerkedhettek az érdeklődők, számos íjász és lovas bemutatót láthattak.
Az esemény szervezője a Kurul Dobosok Kulturális és Hagyományörző Egyesülete is dobkoncertet adott. Andornaktálya polgármestere is tagja az egyesületnek.
Az este fő programja a szertűzgyújtás és a gyógyító dobolás volt.A résztvevők dobszó kíséretében kézen fogva járták körbe a máglyát, és a sámán útmutatásait, intelmeit hallgatták.

Ismerőse ölhette meg azt a férfit, akit múlt héten találtak Andornaktálya külterületén holtan. A rendőrség vasárnap elfogta a gyanúsítottat, a 40 éves férfi a bűncselekményt nem ismerte el.

Egy 35 éves egri férfi holttestére bukkantak múlt héten Andornaktálya mellett, egy hétvégi háznál. A nyomozás során felmerült a gyanú, hogy a bűncselekményt az elhunyt egyik ismerőse követte el, aki – miután megölte a férfit – különböző értéktárgyakat vitt el.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói 2013. július 7-én az esti órákban egri lakásában elfogták és a kapitányságra előállították Cs. Pétert.
A 40 éves férfi a kihallgatáson a bűncselekmény elkövetését nem ismerte el. Az ügyben emberölés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság. A bíróság elrendelte az előzetes letartóztatást.

Költészet napi versolvasásra várták az érdeklődőket Andornaktályán. A több órás programon bárki felolvashatta kedvenc költeményét.

2011 óta szervezik meg minden korosztály számára a költészet napi felolvasást az andornaktályai művelődési házban. Bármilyen szabadon választott verset felolvashatnak helyi lakosok, előadóművészek, érdeklődők az estébe nyúló programon.
Dr. Ködöböcz Gábor irodalomtörténész, főiskolai docens köszöntötte a résztvevőket. Mint mondta, fontos lenne, hogy ne múljon el egy nap sem versélmény nélkül.
A programra Andornaktályáról és Egerből közel hetven felolvasót vártak.

-

Utat és járdát építenek, felújítják a művelődési házat és hamarosan térfigyelő kamerákat is elhelyeznek Andornaktályán. A községbe az utóbbi 10 évben 40-50 millió forint pályázati pénz érkezett, most egyszerre több mint százmilliót költhetnek a településre. A munkákba bevonták a közmunkásokat és a helyi vállalkozókat is.

Utat javítanak, bontanak és építenek Andornaktályán. A település képe az utóbbi időben sokat változott. Építettek járdát és parkolót, de felújították a buszmegállókat is. Mindezt annak köszönhetik, hogy egyre több pályázaton indul el a község, sikeresen. A polgármester azt mondja: régóta váratott már magára a helyi művelődési ház felújítása. Évek óta nem nagyon találtak funkciót a háznak annyira leromlott állapotban volt. November végére ez is megújul. Itt helyezik majd el a civil szervezeteket, a megújult rendezvényterem mellett számítógépes oktatószobát is kialakítanak. A művelődési ház felújítására viszont csak úgy tudtak forrást lehívni, ha annak környezetét is rendezik. Így itt járdát és parkolót építettek. Ebben az utcában az utat újítják fel. Itt és még négy másik szomszédos utcában kap új burkolatot a jelenleg kátyús út. Ez a jelenleg futó legnagyobb munka, 62 millió forintot nyert rá az önkormányzat. Andornaktályán felújították a buszmegállókat is. Ezt például egy hete használhatják a lakosok. Idén összesen 102 millió forintot költhetett az önkormányzat a településre. A tervekben azonban további pályázatok is szerepelnek, a helyi óvodát is szeretnék bővíteni. Néhány héten belül térfigyelő hálózatot építenek ki a faluban, erre is pályázatot nyertek 3,5 millió forint értékben.

Ünnepi műsorral és kenyérszenteléssel emlékeztek meg az államalapítás évfordulójáról az andornaktályai Fogyatékosok Otthona és Rehabilitációs Intézetében. Szent István király emléke előtt a gondozottak és a nevelők közösen tisztelegtek.

1977-től szolgál az értelmi fogyatékos felnőttek otthonául az andornaktályai intézet. Jelenleg 122 bentlakóval és 20 bejáróval foglalkoznak. A munkával való foglalkoztatás mellett az itt élők emberi kapcsolatainak gazdagítása, szabadidejük tartalmas eltöltése is elsődleges szempont. Rendszeresen megemlékeznek a vallási vagy világi jeles napokról, eseményekről.
Az augusztus 20-i ünnepségre az intézet énekkara egyházi, népi énekekkel készült. A gondozottak mindig nagy örömmel várják ezeket a különleges alkalmakat.
Országalapító Szent István királyunk napja, a leginkább kifejezi a nemzet egységét, a magyar államiságot. Ezt szimbolizálja az új kenyér is -hangsúlyozta dr. Lengyel Gyula plébános beszédében.
A megemlékezés után a megszentelt és megáldott új kenyeret szétosztották az egybegyűltek között.

A jól végzett munka öröméről beszélt Böjte Csaba az andornaktályai búcsún. A ferences szerzetes azt mondta: merjünk nekiállni tündérkertté tenni a Kárpát-medencét becsületes munkával. Az andornaktályai polgármesteri hivatal és az egyházközség gyűjtést szervezett Böjte Csaba gyermekotthonainak. Élelmiszert, tisztálkodási szereket és több mint félmillió forintot adományoztak.

Vágyjunk arra, hogy alkossunk, teremtsünk, a teremtő Istennek társai legyünk – kezdte Böjte Csaba atya a szentmisét Andornaktályán. Sarlós Boldogasszony ünnepén a fizikai munka becsületének visszaadásáról beszélt. A jóléti társadalom véget ért, olyat kell helyette létrehozni, ami a munkára épül – fogalmazott. Mária, József és Jézus élete is kemény, kétkezi munkából állt. Nem volt segély, támogatás, uniós pályázat – fogalmazott Böjte atya. Úgy látja: annak az embernek az életét veszik el, akinek segélyt adunk, és nem dolgoznia kell
Szerinte a munka szeretetére kell nevelni a gyerekeket is, mert azzal a gyerekkel, akit megkímélnek az élet nehézségeitől, nem tesznek jót.
Merjünk nekiállni tündérkertté tenni a Kárpát-medencét becsületes munkával – mondta Böjte Csaba. Ha van jövő – az csak a munka által lehetséges.
Andornaktálya nemcsak a búcsújára hívta meg Böjte Csabát. A településen gyűjtöttek is nekik.
A Szent Ferenc Alapítvány 67 településen végez gyermekvédelmi szolgálatot, 2370 gyerekeket látnak el. Az andornaktályaiak tartós élelmiszert, tisztálkodási szereket, pénzt adományoztak.

Trianonra emlékeztek, és kettős keresztet avattak Andornaktályán. Dudás Róbert, a Jobbik megyei vezetője szerint Magyarországot 1920-ban felnégyelték, szíven szúrták. Andornaktálya alpolgármestere pedig azt mondta: kötelességünk emlékezni a tragédiára, mert ha elfelejtjük, újra megtörténhet.

A kettős kereszt közadakozásból készült el, az andornaktályai polgárok adományaiból és a Jobbik országos és egri szervezete segítségével. Egyesek anyaggal, mások munkával támogatták. Makovics Attila, a kezdeményezés elindítója megköszönte – ahogy fogalmazott –„az igazi magyar és nemzeti gondolkodásra valló segítséget”.
Többször szembesült azzal, hogy megkérdőjelezik a Trianon-emlékművek létjogosultságát – még Andornaktályán is. Azt mondta: mi megbélyegzett nemzet vagyunk, a Trianon-emlékmű lámpás az elkövetkező nemzedéknek.

Az új nemzedék elsöprő többsége nemzeti érzelmű, tőlünk csak egy iránytű telik, ők majd beviszik a hajót – mondta Makovics Attila.
Tuza László, Andornaktálya alpolgármestere szerint a kettős keresztnek a küzdelmes magyar sorsra és az örökös megújulásra kellene figyelmeztetnie minden magyart. Úgy véli: kötelességünk emlékezni a tragédiára, mert ha elfelejtjük, újra megtörténhet. Dudás Róbert, a Jobbik megyei elnöke Trianon előzményeiről és közvetlen következményeiről beszélt.
Nem nyugodhatunk bele az igazságtalanságba – mondta Vámosi László polgármester. Arról is beszélt, hogy a második Trianont mi magunk követtük el 2004-ben, amikor megtagadtuk a határon túli magyar testvéreinket. Jó néhányan, akik erre biztatták az embereket, még ma is a parlamentben ülnek. Ne legyen kétségeink – fogalmazott Andornaktálya polgármestere -, ha hatalomra kerülnének, ismét a kettős állampolgárság ellen törnének. Vámosi László arra is emlékeztetett: június 4-e ma már a nemzeti összetartozás napja is.

-

Közel három millió forintból készült el az új játszótér Andornaktályán. A beruházás önkormányzati pénzből és lakossági felajánlásokból valósult meg. A gyerekek egy rövid műsorral köszöntötték az új játszóteret.

Andornaktálya apraja és nagyja várta, hogy birtokukba vehessék a gyerekek az új játszóteret. A képviselő-testület egy hónapja döntött arról, hogy új játszóteret épít a Petőfi és Mocsáry utcák kereszteződésénél. Az uniós előírásoknak megfelelő játszótér az önkormányzat és a lakosság példaértékű együttműködésével valósulhatott meg.
A beruházással egy régi játszóteret szüntettek meg, ami már nagyon rossz állapota miatt veszélyessé vált. A gyerekek most már hintázhatnak, csúszdázhatnak, homokozhatnak, de az új eszközök között helyet kapott egy kültéri edzőgép is a nagyobbak örömére. A játékok rendeltetésszerű használatát a polgárőrség felügyeli, de az önkormányzat tervei között szerepel, hogy a jövőben körbe is kerítik a játszóteret.

Közös dobolással adtak energiát a Földnek Andornaktályán, a Földgyógyító Dobünnepen. Két egyesület, a Kurul Dobosok és az Árpád Nemzetség szervezésében pénteken este már koncertek, szombaton pedig egész napos program segített ráhangolódni az esti szertűz-gyújtásra és gyógyító dobolásra.

Egy régi maja hagyomány úgy tartja: ha nyolcezer dob szól egyszerre, akkor gyógyul a Föld. Jótékony hatásúnak gondolták az együttdobolást a sámánok is. Ezt az ősi szokást elevenítették föl Andornaktályán, a Földgyógyító Dobünnepen a nyári napfordulóhoz eső legközelebbi hétvégén. Egyszerre dobolni az esti szertűznél kell, de sokan már napközben is hangoltak. A szervezők vallják, hogy vissza kell adni azt az energiát a Földnek, amit tőle kapunk.
A dobünnepet már 6. éve rendezik meg Eger környékén, Andornaktálya először volt házigazda. Az önkormányzat támogatta a rendezvényt.
A szombat volt a megszentelt nap, napközben katonai hagyományőrzők, íjászok mutatták be, mit tudnak, emellett volt névadó-szertartás, játékos történelmi vetélkedő. Előadások hangzottak el többek között a nyári napfordulóról, Aba Sámuelről. Az egész nap ráhangolódás volt az esti szertűz-gyújtásra és a földgyógyító dobolásra.  

-

Egy önrakodó teherautó szenvedett balesetet reggel hét óra után néhány perccel Andornaktályán. A sofőr autójával kisodródott a kanyarban és egy villanyoszlopnak csapódott. A balesetben személyi sérülés nem történt.

Szinte nyíl egyenesen a villanyoszlopnak ütközött ez a teherautó a kora reggeli órákban Andornaktályán. A járművet vezető egri sofőr Maklár felől Egerbe tartott, a kereszteződéshez érve azonban rosszul mérte fel a kanyart és lesodródott az útról. Soltész Bálint megyei rendőrségi sajtószóvivő elmondta: az autó vezetője nem sérült meg, de a helyszíni szemle során a rendőrök megállapították, hogy a jármű hónapok óta nem rendelkezik érvényes műszakival. Így a sofőrrel szemben szabálysértési eljárást kezdeményeztek. A településen délutánra állt helyre az áramszolgáltatás, a forgalmat a helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt a helyi polgárőrség irányította.

Turulszoborral egészítették ki az andornaktályai kopjafát. Múltunkhoz, és azon keresztül identitásunkhoz találjuk meg az utat, ha a szoborra nézünk – fogalmazták meg az avatáson. A kommunizmus áldozataira is emlékeztek, dr. Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum alapítója szerint a kommunizmust temetni kell, végképp lezárni a koporsóját.

Érezzük, hogy emelkedik a nemzetünk az évtizedes liberális elnyomás után – kezdte az ünnepséget Vámosi László, Andornaktálya polgármestere. Azt reméli, hogy az elnyomókat számon tartják, nem tudnak elbújni, és tovább mételyezni az országot. A turul, amelyet a kopjafára faragtak, Isten küldötte volt, küldetést töltött be, mint ahogy a magyarság is a Kárpát-medencében – mondta a polgármester.
Hajas Attila szerint a turul a magasból óvja a népet és oltalmazza, nem ő tért meg, hanem mi tértünk vissza hozzá, az identitásunkat találjuk meg, ha a szoborra nézünk.
A szobor hatvanezer forintba került, adakozásból gyűlt össze három hónap alatt a pénz. Az Andornaktályai Polgári Kör, amely állíttatta, most ötéves.
A szobor leleplezése után a kommunizmus áldozatairól emlékeztek meg. Dr. Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum alapítója azt mondta: egyes történészek százmillió ember haláláért teszik felelőssé a kommunista diktatúrákat. Magyarországon 500 ezer és egymillió között van az áldozatok száma.
A pénz urai, az oligarchák vették át a hatalmat a rendszerváltás után, szegénységbe taszítottak 3 millió embert – mondta Csizmadia. Úgy látja: temetni kell a kommunizmust, ezt a koporsót végképp le kell zárni, az új korszakot majd az új alkotmány nyitja meg.

Február 21-én éjfélkor zárult a téli átigazolási időszak a labdarúgóknál. Az NB III Mátra-csoport listavezetője, az Egri FC öt új játékost szerződtetett, négyen távoztak a klubtól.

A hétfőn zárult átigazolási időszak előtt még a tavalyról elhalasztott, Andornaktálya elleni megyei Magyar Kupa-selejtezőt pótolták az egriek. Ezen a meccsen az új igazolások még nem játszhattak, csak azok, akik a mérkőzés eredeti időpontjában, decemberben is a klub játékosai voltak. A megyei I. osztályban szereplő andornakiak nem okoztak komoly ellenállást az NB II-be pályázó egrieknek. 3-0-s félidő után Bardi, Kotula, Hamar és Vén góljaival 8-0-ra nyert az Eger és jutott be így a következő körbe, ahol március 6-án a megyei II. osztályú Hatvani Lokomotív lesz az ellenfél.
Érkezett Mile Krisztián az NB I-es Szolnoktól, Gulyás Gábor korábbi váci játékos, Horváth Ádám az NB II-es Kaposvölgyétől, valamint két korábbi egri, Szabó Gergő az MTK-tól és Kerékgyártó Tamás az NB II-es Kazincbarcikától. Utóbbi sajnos az egyik felkészülési mérkőzésen megsérült. A távozók között a már korábban a csapattól elbúcsúzott Aranyos Márk mellett, a Szolnok második csapatában helyet kapó Bezzeg Tamás, valamint az NB III-as Jánoshidához igazoló Kéki Norbert és a felsőtárkányi kölcsönjáték után az Egerszalókot választó Érsek Martin szerepel. A tulajdonos és a város megegyezése értelmében a csapat anyagi helyzete erre a szezonra biztosított. Ezt kijelentést a városvezetők a csütörtöki városi közgyűlésen erősíthetik majd meg. A bajnoki szezonkezdet előtt még a Videoton II. csapata elleni szerdai felkészülési mérkőzés és a Mezőkövesd elleni Wiktori-kupa döntő vár az egriekre. A tavaszi első fordulóban, március 5-én, szombaton 14:30-tól a jelenlegi harmadik Tisztaújváros lesz Bardiék ellenfele a Felsővárosi műfüves pályán.

-

Az úgynevezett Zsaru-CAR programmal, a legkorszerűbb rendszámfelismerő rendszerrel ellenőrzik mostantól az Andornaktályán áthaladó autókat. A település önkormányzata több mint 700 ezer forintot fordított a szükséges szoftver és az eszközök beszerzésére. Az új programmal a helyi polgárőrség még hatékonyabban dolgozhat a közbiztonság javításáért.

Így működik az andornaktályai polgárőrség új rendszámfelismerő rendszere. Jó látási viszonyok között egy másodperc alatt azonosítja az ellenőrzött járműveket. Ha körözés alatt álló gépkocsit észlel hangjelzéssel figyelmezteti kezelőjét. Andornaktálya önkormányzata azért döntött a rendszer beszerzése mellett, mert fontos számukra a településen élők közbiztonsága. Andornaktályán nagy az átmenő fogalom, naponta akár 14 ezer autó is áthalad a településen. A rendszámfelismerő rendszer beszerzésére 760 ezer forintot fordított az önkormányzat. A programot a polgárőrség kezeli majd, akik naponta több órában járőröznek a településen. Az egri rendőrkapitányság illetékességi területén 33 polgárőrség működik, az andornaktályain kívül még két szervezet rendelkezik hasonló rendszerrel. Petrovics András az egri rendőrkapitányság vezetője elmondta: a rendszer nagy segítséget nyújt a rendőrség munkájában is, a jövőben terveznek közös ellenőrzési akciókat a polgárőrséggel. A Zsaru-CAR program a rendszám felismerés mellett mozgó térfigyelő rendszerként is működik, hiszen alkalmas fényképfelvételek készítésére. Az önkormányzat 200 ezer forintból egy kihangosító rendszert is felszerelt a polgárőr autóra, a település lakosait így tájékoztatják a jövőben a közérdekű információkról.

-

Jótékonysági bált szervezett a hétvégén az iszapkárosultak javára Andornaktálya önkormányzata. A település művelődési házában a helyi kórusok mellett zenekarok, együttesek is színpadra léptek. A lakosság felajánlásaiból több mint 200 ezer forint gyűlt össze.

Nyár végén elmaradt a szüreti mulatság Andornaktályán, a hagyománnyá vált rendezvényre elkülönített összeget akkor az árvízkárosultak megsegítésére ajánlották fel. Legutóbb azonban mulatozás közben adakoztak a község lakói, az önkormányzat ugyanis jótékonysági bált szervezett most az iszapkatasztrófa áldozatainak javára.
„Azt hiszem, mindenki átérzi a bajbajutottak sorsát, mi is kerülhetnénk ilyen helyzetbe. Ha tudunk segíteni, miért ne tennénk meg. A lakosság részéről ez egy nagyon szép példája az összefogásnak” – mondta Vámosi László Andornaktálya polgármestere.
A falu civil szervezeteinek tagjai, az asszonykórus, a falukórus adott műsort, de több helyi tehetség is bemutatkozott az Ady Endre Művelődési Házban. Ingyen léptek fel a helyi Kurul dobosok, a siroki Delta együttes, a Rejtező zenekar. A színpadon felállított adománygyűjtő dobozba sokan helyezték el felajánlásaikat, tombolát árusítottak, büfét nyitottak. A rendezvényen a helyi polgárőrség vezetője a szervezet nevében 25 ezer forintot adott át a polgármesternek.
„Ezt a pénzt nem használtuk fel, egy elkülönített összegről beszélünk. Mivel rászorult emberekről van szó, úgy gondoltuk, hogy felajánljuk.”-mondta Antal Csaba az Andornaktályai Polgárőr Egyesület vezetője.
A felajánlásokból, a büfé és a tombolabevételből több mint 200 ezer forint gyűlt össze. A település önkormányzata már felvette a kapcsolatot Kolontár és Devecser polgármesterével, az adományt a napokban közvetlenül hozzájuk juttatják el.

-

Új főteret alakítottak ki Andornaktályán a Polgármesteri Hivatal előtt. Megújult a 16 férőhelyes parkoló, biciklitárolót, szökőkutat helyeztek el a téren. A munkálatokra több mint 10 millió forintot nyert el pályázaton a település.

Andornaktálya új főtere két hónap alatt készült el. Kicserélték a régi, rossz minőségű burkolatot, helyet kapott egy szökőkút és parkosítottak is. A főtér kialakítására az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap pályázatán nyert el több mint 10 millió forintot a település. A támogatás a kivitelezési költségek 90%-át teszi ki, a fennmaradó 10%-ot az önkormányzat önerőből biztosította. Az új főtér szomszédságában található épületet, melyben helyet kapott a polgármesteri hivatal, a háziorvosi és a fogorvosi rendelő is ugyancsak pályázati pénzből újították fel 2003-ban. A dísztér ünnepélyes átadásán elhangzott: az önkormányzat igyekszik a jövőben még több pályázati lehetőséget kihasználni, hogy tovább szépülhessen a település.

-

Nem rendezik meg a hagyományos szüreti felvonulással egybekötött falunapot idén Andornaktályán. A község lakói szerényebb ünneplésre számíthatnak, hiszen a rendezvény szervezésére elkülönített egy millió forintot az önkormányzat az árvízkárosultak támogatására ajánlotta fel.

Június 28-án egy képviselő testületi ülésen döntött úgy Andornaktálya önkormányzata, hogy nem lesz idén szeptemberben falunap a településen. Mindössze egy szerényebb szüreti felvonulást terveznek helyei fellépőkkel. A költségvetésből a hagyománnyá vált falunapra elkülönített összeget jótékony célra ajánlják fel. Az árvízkárosultakon szeretnének segíteni, a község a közeljövőben egymillió forinttal szeretné támogatni az edelényi katasztrófa utáni újjáépítést. Az összeget meghatározott célra adják, szeretnék, ha egy középület, iskola, vagy óvoda újulhatna meg ebből a pénzből. A polgármester hozzátette: az összefogás az árvízkárosultak megsegítésére ebben a térségben is példa értékű. Két hete Maklár, Nagytálya és Andornaktálya lakossága településenként 300 ezer forint értékű tartós élelmiszert gyűjtött össze, amelyet Felsőzsolcára juttattak el.