A termékdíj szabályozás idén életbe lépett változásairól szervezett fórumot az ITD Hungary Észak-magyarországi Regionális Képviselete. A szinte minden vállalkozást érintő módosításokról szakértők adtak gyakorlati tájékoztatást.

A 2010. január 1-től életbe lépett új törvény számos területen hozott változást: az elektronikus bevallás és ügyfélkapu használata kötelezővé vált, változott a kötelezettek köre és módosultak a termékdíj-köteles termékek is.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Hulladékgazdálkodási Főosztályának, valamint a Vám és Pénzügyőrség képviselőinek tájékoztatóján a termékdíj-szabályozás alanyi-, tárgyi- és eljárásrendbeli változásairól, valamint a gyakorlati kötelezettségekről is hallhattak az érdeklődők. Idén az első negyedéves bevallást április 20-ig kell benyújtani.