Labdarúgó NB III: Egri FC – Veresegyház 2-0

Hatodszor is pontszerzőként vonulhatott le a pályáról az Egri FC együttese. A labdarúgó NB III. Keleti-csoport 11. fordulójában a sereghajtó Veresegyház csapatát győzték le 2-0-ra. Szombaton újabb alsóházi rangadón a Jászapáti következik, idegenben, előtte azonban szerdán 12:30-tól Magyar Kupa mérkőzésen a Nyíregyházát fogadják az egriek a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban.

Hatpontos mérkőzést nyert meg az Egri FC a hétvégén, hiszen a szintén kieső helyen álló Veresegyházát győzték le két góllal.
A 19. percben Varga szabadrúgása után a már Debrecenben is eredményes Nagy Tamás a veresegyházi kapus, Kövesfalvi bizonytalankodását kihasználva juttatta vezetéshez az Egert. A 37. percben nem sok hiányzott az egyenlítéshez. A felszabadítani igyekvő Milovanović Foronak adta a labdát, aki két méterről a kapu fölé durrantott. Fordulás után is több volt az egri helyzet. Az 57. percben a vendégektől Kozma Dániel lerántotta a 16-oson belül Milovanovićot, amiért Papp játékvezető egyből pirosat mutatott fel a vétkes játékosnak, illetve büntetőt ítélt. Ablonczy belőtte, ezzel már 2-0-ra vezetett a házigazda együttes. Ezt követően viszont a nagyobbnál nagyobb helyzeteket sem bírták kihasználni a csapatok, ebben hazai oldalon főleg Milovanović jeleskedett. A hátrányban játszó veresiek Kovács, illetve Deák révén többször is gólt lőhettek volna, de a kaput nem sikerült eltalálniuk, így viszont maradt a 2-0 az egrieknek.
A 10 pontos Eger jelenleg a 13. helyen áll. A forduló felsőházi rangadóján hazai pályán kapott ki a Létavértes a Putnoktól, a Felsőtárkány a 92. percben kapott góllal maradt alul otthon a Nyírbátorral szemben, a Hatvan az Ebest, míg a Kazincbarcika a DVSC-DEAC-ot verte. A REAC-Jászapáti alsóházi rangadót november 27-én pótolják.
November 2-án, szombaton ismét fontos kiesési rangadón játszik az Eger, ezúttal Jászapátiban.

NB III. Keleti-csoport, 11. forduló. 2013. október 26.
Egri FC – Veresegyház VSK 2–0 (1-0)
Eger, Szentmarjay Tibor Városi Stadion, 100 néző. V.: Papp Ákos (Horváth Krisztián, Vad Anita)
Eger:Illyés – Molnár T., Szabó R., Fenyvesi, Mikó – Varga M., Ablonczy, Milić – Nagy T. (Haburcsák, 85.), Háda (Madarasi, 89.) – Milovanović (Borlean, 69.). Megbízott játékos-edző: Molnár Róbert.
Veresegyház:Kövesfalvi – Danielisz (Polyák, 82.), Kozma, Foro, Kiss R. – Máté, Borsi (Lalusz, 55.), Kovács B. (Siskó, 72.), Deák – Nagy R., Olay. Edző: Balogh Csaba.
Gólszerzők: Nagy T. (1-0, 19.), Ablonczy (2-0 – 11-esből, 57.)
Sárga lap: Mikó (15.), Kovács (18.), Kozma (41.), Milovanović (45.), Fenyvesi (68.), Olay (69.), Nagy R. (75.)
Piros lap: Kozma (56.)

Az NB III. Keleti-csoport további eredményei:
Létavértes SC 97 – Putnoki FC 0-1
Nyírbátori FC – Fortress Felsőtárkány 2-1
Kazincbarcikai SC – Debreceni VSC-DEAC 2-0
FC Hatvan – Ebes FC 1-0
Hajdúböszörményi TE – Ferencvárosi TC II. 3-3
Egri FC – Veresegyház 2-0
Cigánd SE – FC Tiszaújváros 4-1
Rákospalotai EAC – Jászapáti FK – november 27.

Következik:
Magyar Kupa, 4. forduló (legjobb 16 közé kerülésért)
Egri FC (NB III) – Nyíregyháza Spartacus FC (NB II.)
2013. október 30., szerda, 12:30. Eger, Szentmarjay Tibor Városi Stadion

NB III. Keleti-csoport, 12. forduló
Jászapáti FK (14.) – Egri FC (13.)
2013. november 2., szombat, 13:30. Jászapáti