Érkezik az Eger Rallye mezőnye, útlezárásra és forgalomkorlátozásra kell számítani

Érkezik az Eger Rallye mezőnye, útlezárásra és forgalomkorlátozásra kell számítani 2023. július 15-én 107 nevezővel startol az Eger Rallye, mely keretében az ORB2, ORB3 és a Historic bajnokság 4.futamát rendezik Egerben és környékén.
A verseny során július 15-én, szombaton előreláthatólag 17.00 órai indulással gyorsasági futamot rendeznek az Eger – Egerszalók közötti összekötő úton, a LIDL körforgalomtól – Egerszalók felé, így aznap 15.00 – 20.00 óra között a szakasz lezárásra kerül. Ezt követően az autók begurulnak a Dobó téren felállított rajtdobogóhoz, július 16-án, vasárnap 13.00 – 15.00 óra között pedig szintén ide érkeznek az eredményhirdetésre. Mindkét napon a szervízpark, technikai gépátvétel stb. miatt torlódásra lehet számítani a Kistályai úton.

A versenyautók hétvégén a Hibay Károly utca – Kis-Dobó tér útvonalon közelítik meg a város főterét, majd a Zalár utca – Árva-köz – Széchenyi utca irányába hagyják el a helyszínt.

Figyelembe véve, hogy ezen az útvonalon várhatóan nagyszámú közönség lesz jelen, mind a gyalogosok, mind a gépjárművek közlekedése korlátozott lesz.

Rajt és cél ceremónia a Dobó István téren:
• Rajt: 2023.07.15., 17:30 (ORB2/Historic), 18:30 (ORB3)
• Cél: 2023.07.16., 13:12 (ORB3), 14:19 (ORB2/Historic)

A balesetek megelőzése érdekében szombaton és vasárnap az érintett időszakban lezárásra kerül a Hibay K. utca, Zalár J. utca, Érsek utca és Szent J. utca.
Szintén lezárások lesznek 2 órával a verseny előtt a következő útvonalakon:
2023.07.15. 15:00 órától előreláthatólag 20:00 óráig Eger-Egerszalók (Szalóki út)
2023.07.16. 06:00 órától előreláthatólag 15:00 óráig Szarvaskő-Egerbocs (25-ös és 24126-os út)
2023.07.16. 06:00 órától előreláthatólag 15:30 óráig Bátor-Terpes (2413-as út)
2023.07.16. 06:00 órától előreláthatólag 16:00 óráig Sirok-Egerbakta (24-es út)

A rendezvény ideje alatt az útlezárásokat az Egri Rendőrkapitányság, valamint az
Önkormányzati Rendészeti Csoport biztosítja.

Kérjük a nézőket, hogy a verseny időtartama alatt csak a kijelölt helyeken tartózkodjanak!

Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala