EKF2023: NEMZETKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉSEKKEL FOLYTATÓDIK AZ EGRI, PÁLYÁZATI MUNKA

Ütemterv szerint zajlik Eger „Európa Kulturális Fővárosa 2023” pályázatának kidolgozása. A négy művészeti csoport vezetője leadta a felkért szakemberek több hónapos munkájának eredményeként létrejött elképzelés-csomagot, s a hozzá kapcsolódó program- és költségtervet. Ezeknek az elképzeléseknek a mentén, Koltai Lajos művészeti igazgató vezetésével áll össze az ősz folyamán a felvezető évek és a 2023-as EKF-év részletes, művészeti koncepciója. Elmondható, hogy Egerben több, tematikus művészeti és zenei fesztivált tervezünk, színes és látványos, újító ötletek jelennek majd meg az egri pályázatban.

A programtervezéssel párhuzamosan térképezzük fel a lehetséges, nemzetközi együttműködéseket, konkrét programok, valamint tapasztalatcserék mentén. Fontos, hogy egy már az EKF-címet elnyert várossal is szorosabbra fűzzük a kapcsolatot, mint ahogy az is alapvetően meghatározó, hogy a pályázati szándék kinyilvánítása után azonnal felvettük a kapcsolatot Leeds városával, az Egyesült Királyságból. A főként iparáról ismert, angliai városban azért dolgoznak, hogy 2023-ban – egy magyar várossal együtt – Európa Kulturális Fővárosaként mutatkozhassanak be a nagyvilágnak. Leeds előttünk jár, hiszen a szigetországban hamarabb jelent meg az EKF-kiírás, közeleg a pályázat beadásának határideje is.
Leeds városának pályázati munkacsoportjával már számos alkalommal felvettük a kapcsolatot: személyes találkozások mellett internetes platformon is egyeztetések zajlottak a két önkormányzat között. A napokban az egri „Bid Team” (a pályázati munkát koordináló, önkormányzati szakemberekből álló csoport) tagjai és Fajcsák Dénes, az egri EKF-pályázat képzőművészeti csoportjának tagja Skype-konzultáción vettek részt Leeds-szel. Az angliai város szakemberével folytatott eszmecsere középpontjában a közterületek fénnyel való megtöltése, az utcák és terek fényre épülő programjainak szervezése állt. Elhangzott: Leeds és Eger kölcsönösen, teljes mellszélességgel támogatja egymás pályázatát, a két város nyitott a közös tematikájú, kortárs művészetekre és a fényre épülő programok szervezésére.

Miután az Egyesült Királyságból pályázó városoknak az ősz folyamán be kell nyújtaniuk a saját EKF2023 pályázatukat, fontos mihamarabb rögzíteni a Leeds és Eger közötti együttműködés konkrét lehetőségeit. Egy ilyen fókuszpont lehet Leeds egyik legismertebb művészeti rendezvénye, a „Fény Éjszakája”. Az idén október 4-7-ig zajló Light Night Leeds 2017 programon Eger delegációja is részt vesz.