Kapcsolda

Újabb találkozóra várták a pásztorvölgyisek a Szalaparti Iskola diákjait a Kapcsolda program keretén belül. A rendezvény célja, hogy az ép, illetve a fogyatékkal élő gyermekek megismerjék egymást.

Harmadik alkalommal szervezett közös találkozót a Szalaparti Egységes és Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, valamint a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium a Kapcsolda program keretén belül. A projekt célja, hogy az egészséges és a fogyatékkal élő gyermekek kapcsolatba kerüljenek egymással.
A találkozások alkalmával fontosnak tartják a személyiségfejlesztést, a gyerekek itt sok mindent megtanulhatnak egymástól.
A két iskola közös produkcióval is készült, a tanulók a „Nyitva van az aranykapu” Alapítvány által szervezett előadásból mutattak be részletet. Az értelmileg sérült gyerekek, ép társaikkal és művészekkel együtt lépnek fel, május 26-án a színházban.