Jövőkép

A korábban megfogalmazottak szerint most elsősorban az utánpótlás lehetőségeit szem előtt tartva dolgozták ki a rövid- és középtávú terveket az Egri Sportcentrum SE-nél. Harmati Péter, a klub elnöke ígéretéhez híven tájékoztatta a szülőket és az érdeklődőket az eddig végzett munkáról. Mint mondta, nem szeretnének a múlttal foglalkozni, csak és kizárólag azzal, hogy mit akarnak közösen megvalósítani.

Harmati Péter, az Egri Sportcentrum SE elnöke azt ígérte, április 30-ig elkészül az egri labdarúgás megújítására vonatkozó rövid-, közép- és hosszú távú koncepció és azt ismertetni is fogja az érdekeltekkel. A tájékoztatón elhangzott, a gyerekek szempontjából a legfontosabb, hogy összeállt a szakmai stáb. A szülőket tájékoztatták, hogy melyik korosztályt ki vezeti. Tisztázták, hogy mit tartalmaz a tagdíj, milyen tételek terhelhetik a szülőket. Az edzéseken lesz két külsős segítő. Atlétika edzőként Aux Krisztina, erőnléti trénerként Szántó Sándor segíti a munkát. A Balassi Bálint Tagiskolában jövőre sportosztály indul, ahol a heti testnevelés óra keretében labdarúgó edzések is lennének.
A csapatoknak pályákra van szükségük. A régi kemping területén megépülhet egy kisméretű műfüves pálya, amire az Egri Sportcentrum adott be sikeres pályázatot. A labdarúgásra alkalmas létesítmények zömét üzemeltető Egri Városi Sportiskolával – és a várossal – megegyezve szeretnék közösen fejleszteni a Felsővárosi sporttelepet és a Szentmarjay Tibor Városi Stadiont, bár utóbbi az MLSZ hathatós támogatása nélkül nem lehetséges. A tervek szerint öt éven belül kiépülne a világítás, hét éven belül megújulhatna a teljes stadion. A Dohánygyári salakos sportpályát műfüves, fedett pályává szeretnék átalakítani a Főiskolával és a várossal közösen. A Leányka úton jelenleg egy kifejezetten edzésre használható területet alakítanak ki.
Mindenképpen elindítanak egy felnőtt csapatot, a lehetőségeknek megfelelően vagy a megye II-ben, vagy a megye I-ben. Itt az egri fiatalokra számítanak, így szeretnék, ha visszajönne a régi U21-es, U19-es korosztály, akik most itthon kapnának játéklehetőséget, ezúttal mint felnőttcsapat.

A szakmai stáb:
Angol Focisuli (5, 6, 7 és 8 évesek): Szamosi Szabolcs
U5, U6: Montvai Tibor
U7, U10, U17: Pádár Béla
U8: Sós Tamás
U9, U11: Pápai Zoltán
U12: Molnár Róbert
U13, U15: Székely Károly
U14: Sipos Lajos
Atlétika edzések: Aux Krisztina
Erőnléti edzések: Szántó Sándor