A Heves megyei szocialisták esete a statisztikai adatokkal

A Heves megyei szocialisták ezzel ma újra alulmúlták a tőlük megszokott információtorzítást – állítja Gondos István, a megyei közgyűlés Fidesz-KDNP-frakciójának vezetője. Gondos a KSH-ra hivatkozva azt mondja: az első negyedéves adatok szerint Heves megyében 135 ezer 550 forint volt az átlagos nettó bér, a megyék között itt nőtt a bér leginkább. Ráadásul 3,6 százalékos reálbér-növekedést hozott a rezsicsökkentés a Heves megyében élőknek. A frakcióvezető hangsúlyozta azt is: a rezsicsökkentés a baloldali támadások ellenére folytatódni fog.

Sós Tamás és Korózs Lajos a KSH adataira hivatkozó közleménye szerint több Heves megyei térségben kritikusak a létminimum alatt élők adatai, azonban a KSH ebben a témában sohasem készít térségekre bontott kimutatást. A Heves megyei szocialisták ezzel ma újra alulmúlták a tőlük megszokott információtorzítást.
Az ipari termelésre vonatkozó kritikájukra a legfrissebb adatok adnak választ: hazánkban 2013 májusában az építőipar termelése 11,2%-kal haladta meg az egy évvel korábbit.
Ami a pedig béreket illeti: az első negyedéves friss adatok szerint Heves megyében 135 ezer 550 forint volt az átlagos nettó bér. Ez 6,6 százalékkal magasabb a tavalyi esztendő hasonló időszakában mért adatnál, ami akkor 127 ezer 116 forint volt. Ez a 6,6 százalék egyébként a megyék között a legnagyobb növekedés.
A Központi Statisztikai Hivatal havi közlései alapján immár tudható: a rezsicsökkentések révén zuhanó infláció eredménye reálszintű bérnövekedés lett. Heves megyében nyerték a legtöbbet az alacsony infláción, hiszen a reálbér 3,6 százalékkal növekedett. Az országos átlag egyébként 1,3 százalék volt. Heves megye tehát a maga 3,6 százalékával itt is listavezető. A Heves megyében élő emberek számára 3,6 százalékos reálbér-növekedést hozott a rezsicsökkentés.
A rezsicsökkentéssel kapcsolatos hír, hogy július elsejétől még több teher került le a magyar családok válláról, hiszen ettől a naptól tovább csökkentek a háztartások költségei. Mindez azt jelenti, hogy eddig összesen 9 szolgáltatás díja csökkent, ami egy átlagos család számára évente 95-100 ezer forintos megtakarítást hoz.
A rezsicsökkentés a baloldali támadások ellenére folytatódni fog. A szocialisták tegnapi bejelentésük szerint elfogadták Bajnai rezsicsökkentés ellenes programját. Bajnai a kezdetektől támadta és ellenezte az intézkedést, immár együtt a rezsicsökkentés ellenes koalíció. A kormány azonban ennek ellenére további szolgáltatások, kiadások díjának csökkentését vizsgálja: ilyen a temetkezés költsége, illetve a tűzifa ára.

Dr. Gondos István
frakcióvezető
Heves Megyei Közgyűlés
Fidesz-KDNP frakció
2013.07.19.