Minden gyermeknek a családban van a legjobb helye –ezzel a mottóval indított országos konferenciasorozatot az ÁGOTA Alapítvány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális, Család-és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága. A rendezvény célja, hogy népszerűsítse az örökbefogadást és felhívja a figyelmet az élet szentségére, valamint a nevelőszülői hivatás fontosságára. A május 31-ig tartó program Egerbe is megérkezett, melyre a helyi gyermekvédelemben dolgozókat, gyakorló és érdeklődő nevelőszülőket várták.
Magyarországon jelenleg mintegy 21 és fél ezer gyermeket és fiatalt lát el a gyermekvédelmi rendszer. Hogy a lehető legtöbben élhessenek nevelőszülőknél, vagy találhassanak örökbefogadó családokra, az ÁGOTA Alapítvány országos konferenciasorozatot indított. Céljuk, hogy népszerűsítsék az örökbefogadást, és megismertessék mindenkivel a befogadó és nevelőszülői hivatás fontosságát és szépségét. Heves megyében jelenleg mintegy 418 gyermek és fiatal felnőtt nevelkedik állami gondoskodásban. Közülük 209 kiskorú és 24 nagykorú fiatal nevelkedhet családban. Gyermek- és lakásotthonban 176 gyermek nevelkedik, tavaly 18 gyermeket fogadtak örökbe – derült ki Benedek István, a Heves Megyei Intézményfenntartó Központ és Jungné Richter Judit, a Heves Megyei Gyermekvédelmi Központ vezetőjének tájékoztatásából. Nevelőszülő lehet minden 24. életévét betöltött, büntetlen előéletű, cselekvőképes személy, aki személyében, környezetében, egészségi állapotában alkalmas arra, hogy gyermeket neveljen. Elsősorban házaspárok jelentkezését várják.
Elhangzott: a nevelőszülők 2014. január 1-jétől már foglalkoztatási jogviszonyban látják el feladataikat, a kormány így kívánja elismerni 24 órás áldozatos tevékenységüket. Erki Ferencné 20 éve nevelőszülő, jelenleg 7 gyermeket nevel. Szerinte ehhez a hivatáshoz a gyermekszeretet és az empátia mellett jó szervezőkészség és fizikai erőnlét is szükséges.
Habis László polgármester kiemelte, Eger igyekszik segíteni a gyermekes családok helyzetén, Kothencz János, az Ágota Alapítvány elnöke bízik benne, az országos rendezvény eléri célját.