Börtön a városért – a Hatvani kapu téren ültettek virágokat a rabok

Virágosítják Egert a rabok. A büntetés-végrehajtási intézet négy éve indított el egy programot, akkor még csak külterületre vitték dolgozni a fogvatartottakat. Azóta – persze megfelelő biztosítás mellett – rendszeresen dolgoznak a város frekventált terein. A Börtön a városért program egyrészt a reintegrációt célozza, másrészt egyfajta jóvátétel; az sem utolsó szempont, hogy a büntetés-végrehajtási intézet így nem különül el a várostól, hanem szerves részévé válik. Most a belváros egyik terén ültettek virágokat a fogvatartottak.

A neonzöld mellény nem, de a tyúklábmintás ruhaárulkodó – Egerben ismét rabok dolgoztak a kint a városban. Általában 90 százalékuk jelentkezik erre a munkára. Márta már negyedszer vesz részt a Börtön a városért programban, azt mondja: várják a lehetőséget. És nem csak az motiválja őket, hogy addig sincsenek bezárva – jót tesz az is, hogy elismerik a munkájukat.
A Börtön a városért program már négy éve fut, több mint negyvenszer dolgoztak fogvatartottak Eger valamelyik közterületén.
A börtön a kezdetek óta együttműködik a városgondozással, megbeszélik, hol milyen segítségre van szükség. Most három hét alatt százezer egynyári növényt ültet ki a városgondozás, ebbe a munkába vonták be a fogvatartottakat. Szakmunkát is rájuk bízhatnak, hiszen néhányan korábban elvégeztek egy parkgondozói tanfolyamot.
Tizenhat nő tölthetett néhány órát a börtön falain kívül. Hogy ki kerül be a csapatba, függ a viselkedésétől, munkamoráljától. A városgondozásnak nincs is panasza; azt mondják: a nők szorgalmasan, megbízhatóan dolgoznak. Szabadulása után nagyjából egy tucat volt egri rab helyezkedett már el ilyen munkakörben.