Több önkormányzati adórendelet is megváltozik a közeljövőben Egerben, igaz minimálisan. A folyamat több lépcsős lesz. Lesznek, amelyek harminc napon belül lépnek életbe, de olyanok is amelyek csak jövőre jelentkeznek a helyi adóztatásban. A közgyűlés a múlt héten a helyi adók mértékéről is döntött.
Szinte minden adónemről tárgyalt a közgyűlés múlt csütörtökön. Az idegenforgalmi adó lényegében nem változik, mértékét továbbra is 400 Ft/fő/vendégéjszakában határozták meg. Az iparűzési adónál szintén nem lesz változás, ami jó hír a vállalkozásoknak, hiszen a meglévő kedvezmények továbbra is megmaradnak. Építményadóban és telekadóban lemondott a testület az inflációkövető adómérték emelésről, így jövőre is az idei mértékkel megegyező adókkal számolhatnak a vállalkozások és a magánszemélyek. Egyes adózói csoportok esetében pedig csökkentésről is határoztak, hiszen a magánszemélyek tulajdonában lévő külterületi ingatlanok esetén majd négyszáz forinttal kisebb adómértékről döntöttek. Az elfogadott rendelet alapján a jövőben a fogyatékossági támogatásra jogosult személy is 50%-os adókedvezményben részesülhet a lakása után fizetendő adóból.
A Polgármesteri Hivatal adóirodájának vezetője tájékoztatójában azt mondta: Egerben a helyi adók a többi megyei jogú várost tekintve még mindig alacsonynak számítanak. Hozzátette, hogy ez év első felében több adóbevétele volt a városnak. A 2011-es évivel összehasonlítva a március 31-ig befolyt befizetések majd 200 millió forinttal meghaladják a tavalyit. A jelenlegi adómódosításokról további részleteket az eger.hu-n is találnak.