A hagyományos decemberi Pro Agria úszóversenyen elsősorban a régió klubjaiból érkeztek versenyzők. Az egriek népes mezőnnyel képviseltették magukat, így a legtöbb elsőséget is ők szerezték.
Sűrű programjuk van karácsony előtt az Egri Úszó Klub versenyzőinek. A korosztályos városi diákolimpiai versenyek mellett Mezőkövesden, Hódmezővásárhelyen és Budapesten is szerepeltek, illetve a napokban rajthoz állnak. Közben a hagyományos decemberi, egri Pro Agria úszóverseny nyújtott lehetőséget az eddig elvégzett munka felmérésére.
A megnyitón a nemrég elhunyt dr. Székely Ferencre, a Heves Megyei Úszó és Vízilabda Szövetség korábbi elnökére emlékeztek. Az megyei szövetség nemrég megválasztott új elnöke, az Európa-bajnok Katona József a nyugodt munkához szükséges háttér biztosítását emelte ki.
A versenyen elsősorban a régió klubjaiból érkeztek sportolók. A hazaiak mellett a Nyírsulitól jöttek még sokan, így a Magyar Úszó Szövetség főtitkár asszonya, Szabó Tünde is ott volt lelátón, de ezúttal mint szülő. A versenyszámok zömében egri siker született, ami érthető, hiszen 108 igazolt sportolóval rendelkezik az Egri Úszó Klub.