Könyvtárak együtt

A Hungarica-kutatások céljáról, eredményeiről tartott előadást a dr. Verók Attila, az Eszterházy Károly Főiskola docense. A város több könyvtára közösen dolgozik egy projekten, ennek az oktatást és tanulást segítő programnak egyik része a könyvtári szabadegyetem. Itt olyan témákkal foglalkoznak, amelyek a nagyobb közönség érdeklődésére is számot tarthatnak.

Az Eszterházy Károly Főiskola, a Hittudományi Főiskola, a Neumann és a Heves Megyei Levéltár dolgozik az oktatást és tanulást támogató elektronikus szakkönyvtári partner portál programban. Az együttműködés tavaly április 1-jén kezdődött, idén decemberben fejeződik be a projekt.
Ennek a programnak egyik rendezvénysorozata a könyvtári szabadegyetem. Most dr. Verók Attila, a főiskola docense ismertette több mint egy évtizedes Hungarica-kutatásainak eredményét. Egy évtizedig Németország egyik könyvtárában kereste a magyar vonatkozású írott kulturális örökséget. Erdélyben is kutat, ott az erdélyi szászok megmaradt levéltári és könyvtári anyagaiban.
Verók Attila azt mondja: eddig a gyűjtőmunka folyt, most kezdődik a tartalmi feldolgozás. Sok eddig ismeretlen írott emlék került elő, jobbára olyanok, amelyeknek a létezését már sejtették.