Állami szerepvállalás igen, államosítás nem

Az állam nagyobb szerepvállalását szorgalmazza az oktatásban Pokorni Zoltán, az Országgyűlés Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottságának elnöke. Szerinte a pedagógusok bérét az államnak kellene állnia, az intézmények működtetése lenne az önkormányzatok feladata. A korábbi miniszter nem ért egyet a tankötelezettségi korhatár leszállításával, azt mondja: olyan oktatási rendszert szeretne, amely egy gyereket sem hagy magára.

A közoktatási törvény koncepciójáról, a fenntartó feladatairól és kötelezettségeiről tartott előadást az Agria Universitas Egyesület meghívottjaként Pokorni Zoltán, volt oktatási miniszter, aki jelenleg az Országgyűlés Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottságának elnöke. Az önkormányzati vezetőkből és oktatási szakemberekből álló hallgatóságnak azt mondta: eltelt egy év, és a közoktatási törvénnyel kapcsolatban még sok kérdés nyitott. A gondokat tetézi, hogy megjelent oktatáspolitikai tényezőként a gazdasági tárca is. Pokorni azt mondja: ő is a sajtóból értesül arról, hol tart a koncepció egyeztetése, a kormány előtt már volt, vita alakult ki a Nemzetgazdasági Minisztérium és az oktatási államtitkárság között. Valószínűnek tartja, hogy szeptemberben terjesztik a parlament elé a koncepciót.
Pokorni nem ért egyet a tankötelezettségi korhatár leszállításával, nálunk így is sokan kiesnek a képzésből; volt olyan év, hogy a szakképzésben résztvevők egyharmada maradt ki. Olyan oktatási rendszert szeretne, amely egy gyereket sem hagy magára.
Ma Magyarországon 170 ezer pedagógus dolgozik 110 ezer nettóért. Szívesebben látná, ha kevesebb tanár lenne több fizetéssel. Kérdés, hogy hogyan válasszák ki azokat, akik a pályán maradhatnak – ha fogy a bizalom a szakszervezetek, a pedagógusok, az államtitkár és a kormány között – nem lehet megoldani. A kötelező óraszám 28-ra emelésével – ilyen tanítási formák közt – nem ért egyet. Mélyebb a probléma, tanuláscentrikussá kellene alakítani az oktatást.
Szorgalmazza az állam nagyobb szerepvállalását, de a totálisan államosított rendszer szerinte nem tartható fenn. Pokorni azt mondja: az állam fizesse a pedagógusok bérét, a működtetési költségeket pedig az önkormányzat.
Ez lehetővé tenné Pokorni szerint a pedagóguséletpálya-modell kialakítását. Még számos kérdésben vita van az államtitkár és közötte – mondta a volt oktatási miniszter -, de egyetértenek abban, hogy a forrásokat a kisgyerekkori fejlesztésre koncentrálják, sikerült meggyőzni az államtitkárságot, hogy a felzárkóztató osztály több kockázattal jár, mint amennyi előnnyel.