Az augusztusi, budapesti úszó Európa-bajnokság előtti utolsó hazai erőfelmérőn, az egri felnőtt úszó országos bajnokságon jól szerepeltek a magyar válogatott keret tagjai. A férfiaknál Cseh László, míg a nőknél Verrasztó Evelyn nyerte a legtöbb bajnokságot. Az éremtáblázaton a Kőbánya SC végzett az élen 15 elsőséggel, viszont a pontversenyt a Jövő SC nyerte.
Tavaly a római világbajnokság, míg idén a budapesti Európa-bajnokság előtti utolsó erőfelmérő verseny volt az Egerben rendezett felnőtt országos úszó bajnokság. A négynapos eseményen 212 versenyző állt rajthoz a különböző versenyszámokban. A négy nap során számszerűleg a legjobb eredményt – 7, illetve 6 aranyérmet – a Kőbánya SC versenyzője Cseh László, illetve a Jövő SC úszója, Verrasztó Evelyn ért el. Cseh a vegyes számok közül ezúttal 200-on nyert, 400-on kikapott az ajkai Kis Gergőtől.
A nőknél a 200 méter vegyesen rövidpályás Európa-bajnok Verrasztó Evelyn 6 bajnoki címig jutott, ezen kívül még két ezüstérmet szerzett. Ő bordaközi ideggyulladás miatt több hetet kihagyott a felkészülésből.
A versenyt pénteken Schmitt Pál megválasztott államfő, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is megtekintette. A 200 férfi vegyes után ő adta át az érmeket. A leendő államfő nem érkezett üres kézzel: a vancuveri téli olimpia fáklyáját adományozta a Heves Megyei Sportmúzeumnak. Dr. Székely Ferenc, igazgató viszonzásul dr. Kemény Ferenc szobrával lepte meg a vendéget. A hivatalos eb-keretet szerdán délután hagyják jóvá. Az Eb előtt a válogatott Balatonfűzfőn és Debrecenben edzőtáborozik.
1. nap
Férfiak
50 m hát
1. Cseh László (Kőbányai SC) 26.48 mp
2. Szilágyi Ádám (Százhalombatta) 26.55
3. Balog Gábor (Bácsvíz-KVSC) 26.87
200 m gyors
1. Kozma Dominik (Kőbánya SC) 1:50.43 perc
2. Bernek Péter (Kőbánya SC) 1:50.93
3. Gercsák Balázs (BVSC-Zugló) 1:51.67
400 m vegyes
1. Kis Gergő (Rája 94 UK Ajka) 4:13.22 perc
2. Cseh László (Kőbánya SC) 4:13.40
3. Gyurta Gergely (Jövő SC) 4:18.35
800 m gyors
1. Kis Gergő (Rája 94 UK Ajka) 8:01.33 perc
2. Gyurta Gergely (Jövő SC) 8:03.67
3. Rákos Patrik (Balaton ÚK Veszprém) 8:20.04
4×100 m gyorsváltó
1. Kőbánya SC (Kozma Dominik, Makány Balázs, Bernek Péter, Cseh László) 3:25.79
2. Dunaferr-DVSI (Takács Krisztián, Szabó Attila, Füzesy Dávid, Sincki Ádám) 3:27.44
3. Jövő SC (Gercsák Balázs, Gyurta Dániel, Hős Péter, Verrasztó Dávid) 3:28.79
Nők
50 m mell
1. Kovács Krisztina (BHSE) 33.02 mp
2. Verrasztó Evelyn (Jövő SC) 33.10
3. Sztankovics Anna (Jövő SC) 33.12
200 m pillangó
1. Jakabos Zsuzsanna (Pécs ANK) 2:10.07 perc
2. Dara Eszter (Kőbánya SC) 2:11.17
3. Kapás Boglárka (BVSC-Zugló) 2:11.42
400 m vegyes
1. György Réka (Kőbánya SC) 4:53.11 perc
2. Kovács Réka (Kőbánya SC) 4:55.69
3. Szilágyi Liliána (Jövő SC) 5:02.85
4×200 gyorsváltó
1. Jövő SC (Verrasztó Evelyn, Joó Sára, Szilágyi Liliána, Mutina Ágnes) 8:13.16
2. Kőbánya SC (Dara Eszter, Zombai Annamária, Kádas Vivien, György Réka) 8:16.27
3. BVSC-Zugló (Kapás Boglárka, Bucz Ágnes, Mór Baranyai Erika, Kovács Anett) 8:27.13
2. nap
Férfiak
100 m pillangó:
1. Cseh László (Kőbánya SC) 52.66 mp
2. Hős Péter (A Jövő SC) 53.86
3. Pulay Bence (Kőbánya SC) 54.02
100 m mell:
1. Gyurta Dániel (A Jövő SC) 1:01.55 p
2. Bodor Richárd (Pécs Városi SE) 1:01.68
3. Molnár Ákos (A Jövő SC) 1:02.31
400 m gyors:
1. Kis Gergő (Rája 94 Úszóklub) 3:51.71
2. Gyurta Gergely (A Jövő SC) 3:54.03
3. Gercsák Balázs (A Jövő SC) 3:57.33
200 m hát:
1. Bernek Péter (Kőbánya SC) 1:59.22
2. Balog Gábor (Bácsvíz-KSC) 2:01.32
3. Verrasztó Dávid (A Jövő SC) 2:03.29
50 m gyors:
1. Takács Krisztián (Dunaferr-DVSI) 22.51 mp
2. Kozma Dominik (Kőbánya SC) 22.86
3. Keresztes Mátyás (Bácsvíz-KVSC) 23.47
4×200-as gyorsváltó:
1. Kőbánya SC (Kovács Norbert, Kozma Dominik, Bernek Péter, Cseh László) 7:26.86 p
2. A Jövő SC (Gercsák Balázs, Molnár Ákos, Gyurta Gergely, Verrasztó Dávid) 7:34.08
3. BVSC-Zugló (Bagaméri Bence, Csütörtöki Marcell, Dajka Ádám, Gáncsos Norbert) 7:46.37
Nők
100 m gyors:
1. Verrasztó Evelyn (A Jövő SC-Veolia) 54.87 mp
2. Mutina Ágnes (A Jövő SC-Veolia) 55.43
3. Fehérvári Júlia (Békéscsaba Előre ÚK) 57.07
200 m mell:
1. Jakabos Zsuzsanna (ANK ÚK Pécs) 2:35.19 p
2. Sztankovics Anna (A Jövő SC) 2:35.73
3. Bor Katalin (Delfin Tiffer 21 SE) 2:38.68
100 m hát:
1. Dara Eszter (Kőbánya SC) 1:02.79
2. Szekeres Dorina (EuropTec-Zalavíz ÚK) 1:03.33
3. Jakabos Zsuzsanna (ANK ÚK Pécs) 1:03.56
50 m pillangó:
1. Bordás Beatrix (Dunaferr-DVSI) 27.06 mp
2. Dara Eszter (Kőbánya SC) 27.12
3. Tompa Orsolya (A Jövő SC) 27.82
800 m gyors:
1. Mutina Ágnes (A Jövő SC) 8:39.51 p
2. Kádas Vivien (Kőbánya SC) 8:40.61
3. Kapás Boglárka (BVSC-Zugló) 8.40.66
3. nap
Férfiak
200 m pillangó
1. Cseh László (Kőbánya SC) 1:57.60 p
2. Biczó Bence (Pécs Városi SE) 1:57.94
3. Bátka Bálint (A Jövő SC) 2:00.19
50 m mell
1. Bodor Richárd (Pécs Városi SE) 28.36 mp
2. Szele Dávid (FTC) 28.58
3. Horváth Zoltán (Delfin Tiffer 21 SE) 29.12
1500 m gyors
1. Kis Gergő (Rája 94 ÚK) 15:25.21 p
2. Gyurta Gergely (A Jövő SC) 15:29.36
3. Rákos Patrik (Balaton ÚK Veszprém) 15:50.28
Nők
400 m gyors
1. Verrasztó Evelyn (A Jövő SC) 4:12.28
2. Kapás Boglárka (BVSC-Zugló) 4:13.99
3. Jakabos Zsuzsanna (ANK-Pécs) 4:14.14
50 m hát
1. Dara Eszter (Kőbánya SC) 29.42 mp
2. Verrasztó Evelyn (A Jövő SC) 29.69
3. Povázsai Eszter (BHSE) 30.12
4×100 gyors váltó
1. A Jövő SC (Tompa Orsolya, Joó Sára, Mutina Ágnes, Verrasztó Evelyn) 3:47.17
2. Kőbánya SC (Zombai Annamária, Orosz Viktória, György Réka, Dara Eszter) 3:52.50
3. BVSC-Zugló (Mór Baranyai Erika, Bucz Ágnes, Kovács Anett, Kapás Boglárka) 3:54.02
4. nap
Férfiak
200 m mell
1. Gyurta Dániel (A Jövős SC) 2:10.47 p
2. Molnár Ákos (A Jövő SC) 2:14.43
3. Bodor Richárd (Pécs Városi SE) 2:16.07
100 m gyors
1. Kozma Dominik (Kőbánya SC) 50.04 mp
2. Takács Krisztián (Dunaferr-DVSI) 50.15
3. Makány Balázs (Kőbánya SC) 50.43
100 m hát
1. Bernek Péter (Kőbánya SC) 56.14 mp
2. Szilágyi Ádám (Százhalombatta VSE) 56.42
3. Balog Gábor (Bácsvíz-KVSC) 56.89
200 m vegyes
1. Cseh László (Kőbánya SC) 1:59.14 p
2. Kis Gergő (Rája ′94 Úszóklub) 2:01.67
3. Verrasztó Dávid (A Jövő SC) 2:02.11
50 m pillangó
1. Takács Krisztián (Dunaferr-DVSI) 24.46 mp
2. Cseh László (Kőbánya SC) 24.62
3. Hős Péter (Kőbánya SC) 24.75
4×100 m vegyes váltó
1. Kőbánya SC (Bernek Péter, Kozma Dominik, Cseh László, Makány Balázs) 3:42.04 p
2. A Jövő SC (Verrasztó Dávid, Gyurta Dániel, Hős Péter, Gercsák Balázs) 3:44.73
3. Delfin Tiffer 21 SE (Nagy Péter, Horváth Zoltán, Egly Dániel, Povázsai Zoltán) 3:48.94
Nők
200 m vegyes
1. Verrasztó Evelyn (A Jövő SC) 2:12.62 p
2. Kovács Réka (Kőbánya SC) 2:18.22
3. György Réka (Kőbánya SC) 2:19.65
200 m gyors
1. Mutina Ágnes (A Jövő SC) 1:58.84 p
2. Dara Eszter (Kőbánya SC) 1:59.38
3. Jakabos Zsuzsanna (ANK UK Pécs) 2:01.35
100 m mell
1. Sztankovics Anna (A Jövő SC) 1:11.73 p
2. Kovács Krisztina (BHSE) 1:12.89
3. Pecz Réka (A Jövő SC) 1:13.21
100 m pillangó
1. Dara Eszter (Kőbánya SC) 59.32 mp
2. Jakabos Zsuzsanna (ANK UK Pécs) 1:00.58 p
3. Tompa Orsolya (A Jövő SC) 1:00.69
200 m hát
1. Szekeres Dorina (EuropTec-Zalavíz ÚK) 2:13.78 p
2. Szilágyi Liliána (A Jövő SC) 2:16.68
3. Nagy Réka (Delfin Tiffer 21) 2:18.87
50 m gyors
1. Fehérvári Júlia (Békéscsaba Előre ÚK) 26.46 mp
2. Bordás Beatrix (Dunaferr-DVSI) 26.56
3. Tompa Orsolya (A Jövő SC) 26.62
1500 m gyors
1. Kapás Boglárka (BVSC-Zugló) 16:53.77 p
2. Kádas Vivien (Kőbánya SC) 16:54.65
3. Olasz Anna (Szeged UE) 17:03.14
4×100 m vegyes váltó
1. A Jövő SC (Verrasztó Evelyn, Sztankovics Anna, Tompa Orsolya, Mutina Ágnes) 4:16.39 p
2. BHSE (Povázsai Eszter, Kovács Krisztina, Földházi Zsófia, Ludmerszki Bernadett) 4:20.70
3. BVSC-Zugló (Kapás Boglárka, Bucz Eszter, Lennert Dorottya, Mór Baranyai Erika) 4:23.95
Éremtáblázat élmezőnye
1. Kőbánya SC 15 13 4
2. A Jövő SC-Veolia 11 13 13
3. Rája ′94 ÚK Ajka 4 1 0
4. Dunaferr-DVSI 3 3 0
5. ANK Pécs 2 1 3
6. Budapesti Honvéd SE 1 2 1
7. Pécs VSE 1 2 0
8. BVSC-Zugló 1 1 7
9. EuropTec-Zalavíz ÚK Zalaegerszeg 1 1 0
10. Békéscsaba Előre ÚK 1 0 1