I. HMATSZ-Eger Kupa és Pro Sanitas újonc verseny

Az egri asztaliteniszezők és a Heves Megyei Asztalitenisz Szövetség összefogásával nagyszabású nemzetközi viadalt szerveztek, amelyen egyéniben összesen 181 versenyző, míg párosban 65 duó nevezett. Egri részről három-három ezüst- és bronzérem a mérleg.

Ma már meglehetősen ritka, ha egy asztalitenisz versenyre majdnem 200 résztvevő jelentkezik, és 16 asztalt kell felállítani ahhoz, hogy mindenki időben lejátssza a mérkőzését. A résztvevőktől tudjuk, hogy Mohácson van hasonló rendezvény – és most már Egerben. Az első Heves Megyei Asztalitenisz Szövetség-Eger Kupa másodosztályú nyílt nemzetközi felnőtt versenyre és a Pro Sanitas újonc ranglistaversenyre a különböző kategóriákban, egyéniben 50 klubból összesen 181, míg párosban 65 duó nevezett. A hazaiak három ezüst és három bronzérmet szereztek. Egyéniben a nőknél dr. Fekete Barbara, míg a férfiaknál Salamon István jutott be a döntőbe, de mindketten kikaptak ellenfelüktől. A párosoknál a Salamon-Tóth Gergely duó is vereséget szenvedett a döntőben. A bronzérmesek között találjuk Grósz Laurát, dr. Kis Zsuzsát, valamint a Barsai Emese-Jónyer Mária párost.
Kiskunfélegyházi, debreceni, karcagi, budapesti és szlovákiai versenyzők nyerték az egyes kategóriák küzdelmeit.

Eger, dr. Kemény Ferenc sportcsarnok
2010. június 26.

Pro Sanitas-kupa:
Újonc leány egyéni:
1. Horvathova, Simona (STO Valaliky – SVK)
2. Vancakova, Valentina (STO Valaliky – SVK)
3. Grósz Laura (Tranzit Tüzép SC Eger) és Labosova, Ema (STO Valaliky – SVK)
Újonc fiú egyéni:
1. Banok Tamás (Félegyházi Asztalitenisz SI)
2. Timafalvi Gergő (Félegyházi Asztalitenisz SI)
3. Bolgár Balázs (Malév SC) és Jakubec, Dávid (TTC Pezinok – SVK)

I. HMATSZ-Eger-kupa:
Női egyéni:
1. Tarsoly Zsófia (Debrecen ABE)
2. dr. Fekete Barbara (Tranzit Tüzép SC Eger)
3. Katona Eszter (Statisztika PSC) és dr. Kis Zsuzsanna (Tranzit Tüzép SC Eger)
Férfi egyéni:
1. Skumáth István (Agro Hungária Kft. Karcag)
2. Salamon István (Tranzit Tüzép SC Eger)
3. Baráth Kornél (Gödöllői Egyetemi AC) és Solár, František (STO Valaliky – SVK)
Vigaszág:
1. Czinege Mihály (Újbuda TC)
2. Bálint Gábor (Dabas)
3. Burai János (Heves) és Molnár Bálint (Domoszló SK)
Páros:
1. Baráth Kornél, ifj. Baráth Kornél (Gödöllői Egyetemi AC)
2. Salamon István, Tóth Gergely (Tranzit Tüzép SC Eger)
3. Barsai Emese, Jónyer Mária (Tranzit Tüzép SC Eger) és Kovács Sándor, Skumáth István (Agro Hungária Kft. Karcag)