XI. Önkormányzati Sportnap

A köztisztviselők napja alkalmából idén is önkormányzati sportnapot tartottak az egri hivatal munkatársai. Az eseménnyel egy időben adták át hivatalosan a megújult Érsekkerti Teniszpályákat. A sportnapon közel 150-en vettek részt.

Hivatalosan július 1-je a köztisztviselők napja. Szokás szerint Egerben a július 1-jét megelőző hét utolsó munkanapján, pénteken a helyi közigazgatási hivatal munkatársai sportolással ünnepelnek. Az elmúlt 10 alkalommal több helyszín adott otthont a rendezvénynek, de most először a városi sportlétesítmények és a Városi Sportiskola volt a házigazda. Habis László polgármester köszönetét fejezte ki a szervezőknek és a résztvevőknek. A sportcsarnokban tartott bemelegítés után nagyon sokan átmentek a megújult Érsekkerti Teniszpályákhoz, amit most, az önkormányzati sportnapon adtak át hivatalosan. A játéktér mellett teljesen megújultak a pálya melletti kiszolgáló létesítmények is.
A választható sportágak között szerepelt ezen a napon a tenisz is, de a szokásos versenyszámok, így például a váltóverseny, a tollas, vagy az asztalitenisz mellett a tekét is kipróbálhatták az érdeklődők.

Eredmények-győztesek:

Asztalitenisz
Nők: Csongor Poppea. Férfiak: Perbált Zoltán.

Tollaslabda
Nők: Csongor Poppea. Férfiak: Perbált Zoltán.

Kosárlabda
Csongor Poppea, Csongor Péter, Göndör Tibor.

Kosárlabda büntető dobás
Nők: Csongor Poppea. Férfiak: Csongor Péter.

Bocsa
Nők: dr. Boza Barbara.

Ügyességi váltóverseny
Vagyongazdálkodási Iroda

Tenisz
Női egyéni: Kiss Andrea; Páros: Korsós László és Kiss Andrea

Teke
Páros: Szegediné Sike Renáta és Birinyi Zoltán

Szellemi totó – hármas holtverseny:
Városfejlesztési és Üzemeltetési Iroda; Egészségügyi, Szociális és Családvédelmi Iroda; Adó Iroda

Legeredményesebb férfi sportoló: Perbált Zoltán

Legeredményesebb női sportoló: Csongor Poppea

Legeredményesebb hivatal: Egészségügyi Szociális és Családvédelmi Iroda