Életmentők képzése

Öt egri középiskola összesen 10 pedagógusát képezték ki az életmentő eszközök helyes használatára. A képzést a Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete a JESZ 2009. pályázat keretében valósítja meg. A cél, hogy minél több diák és pedagógus megtanulja az újraélesztés alkalmazását.

A Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete a pályázaton 1,5 millió forintot nyert el. A Polgármesteri Hivatal aulájában október 22-én helyeztek ki egy félautomata defibrillátort, a készülék szakszerű kezelésére pedig szeptemberben kiképezték a hivatal hét dolgozóját. A program folytatásaként öt egri középiskola 2-2 pedagógusát oktatják a készülék helyes használatára és az újraélesztés pontos alkalmazására. Az Egészségügyi Minisztérium idén júniusban írta ki a JESZ-2009. elnevezésű pályázatát oktatási intézmények és civil szervezetek számára. A cél, hogy az országban minél több helyen létesítsenek életmentő pontokat, illetve, hogy minél több iskolában elsajátítsák a diákok és a pedagógusok az újraélesztés menetét. Ez év végéig a résztvevő iskolák pedagógusainak saját iskolájukban 20-20 tanulót kell megtanítani az életmentésre.