Amerikából jöttem

Júliustól ismét a ZF-Eger játékosa Valics Bence

Biztos mindenki emlékszik erre a gyerekjátékra, amikor a folytatásban ez következik: ’… mesterségem címere”, majd elmondtuk annak a foglalkozásnak az első és utolsó betűjét, utána pedig próbáltuk elmutogatni, hogy mivel is foglalkozik az az ember, aki olyan messziről jött. Riportalanyunk bemutatásához a K- és az S-betűt használnám és az biztos, hogy úszó- és védőmozdulatokat mindenképp tennék a pantomim közben. Ha még egy labda is lenne a közelben, az sokat segítene a megoldásban, ugyanis Valics Bencéről, az egriek saját nevelésű vízilabda kapusáról lesz szó, aki valóban Amerikából jön, méghozzá vissza. Júliustól ugyanis ismét a ZF-Eger OB I-es férfi vízilabda csapatának keretét erősíti az immár 28 éves pólós. Egertől Egerig, csak közben eltelt 17 év!

NYAC 2017– Az első, ami veled kapcsolatban eszembe jut, az nem a vízilabda, hanem a hajdani országos bajnok és kupagyőztes egri női röplabdacsapat. Édesanyád, a volt válogatott röplabdázó, Bóta Enikő révén Te is mindig ott voltál azokon a nagy meccseken a Körcsarnokban. Hogyan kötöttél ki végül a vízilabdánál?

– Anyukám pont akkor igazolt Egerbe, amikor az általános iskolát kezdtem. A 4-esbe kerültem, ahol Holló Tivadar volt a testnevelő. A röplabda klubnál Seress József és Sike József ajánlotta Anyunak, hogy tegyünk egy próbát az uszodában a vízilabdázóknál.

– Az 1989-91-es születésűekből álló csapatok legendásan jó generációnak számítottak Egerben. Te is azon egri játékosok közé tartozol, akik utánpótlás szinten abban az időben mindent megnyertetek.

– Rüll Csabánál kezdtem a pólót, később a serdülőknél Gyulavári Zoltán, az ifjúságiaknál pedig Tóth Kálmán volt az edzőm. A zsinórban három aranyérmet nyerő ifjúsági csapatban én is szerepet kaptam. Első évben még Erdélyi Balázzsal, Chilkó Mártonnal és Madaras Márkóval kiegészítő emberek voltunk, majd az újabb szezont pontveszteség nélkül nyertük. Közben a korosztályos kupákban is rendre az Eger lett az első. Ezek után Tóth Kálmán, az edzőnk azt mondta, ha a 90-91-es korosztállyal bejutunk a felsőházba, az nagy siker lesz, Nos, harmadszor is mi nyertük az ifjúsági bajnokságot. És ne feledjük a Komjádi-kupa sikereket sem.

– Nem hiszem el, hogy már kisgyerekként is kapus akartál lenni. Ráadásul balkezes vagy, akikre a pólós hierarchiában fontos szerep hárul, csak éppen nem a kapuban, hanem a mezőnyben,!

– Igen, ez érdekes történet. Természetesen én is kint kezdtem és csak „véletlenül” lett az enyém az egyes sapka. Hódmezővásárhelyen játszottunk egy vidékbajnoki tornán. Talán 11 éves lehettem. Első számú kapusunk meccs közben rosszul lett. Akkoriban nem számítottam meghatározó játékosnak, épp kint ültem a kispadon, amikor Rüll Csaba szólt, hogy álljak be Szabó Gábor helyett. Épp a Szegeddel mérkőztünk. Kifogtam Török Béla (ma válogatott pólós) négyméteresét, illetve az egész meccsen jól ment a védés.
A találkozó után az edzőm arra kért, hogy próbáljak megbarátkozni a gondolattal, hogy ezentúl kapus leszek. Serdülőként még volt egy olyan időszakom, amikor egy-egy félidőt a mezőnyben és a kapuban is játszottam, de 16 éves koromtól eldőlt: kapus vagyok.

– Végigjártad a „szamárlétrát” és még be sem töltötted a 17. életévedet, de már a felnőtt OB I-ben védtél sőt, Magyar Kupa- és Euroliga találkozókon is szóhoz jutottál.

– Éltem a lehetőséggel. A klubvezetés is látta, hogy erre a 89-91-es korosztályra a felnőttek között is lehet építeni. Fokozatosan egyre több lehetőséget kaptunk. Nálam Szécsi Zoltán sajnálatos sérülése is szerepet játszott ebben. Úgy érzem, nem vallottam szégyent. Komoly tapasztalatszerzés volt ez nekem.

– Egy remek szezon után viszont Amerika és az egyetemi ösztöndíj következett…

– A Szilágyiban végeztem. Jogi pályára készültem, de rájöttem, hogy a sport mellett itthon, vidéken, netán levelezőn ez nehezen teljesíthető. Az évek során nagyon sok egyesült államokbeli középiskolás csapat megfordult Egerben. Tőlük hallottam, hogy milyen lehetőségek vannak Amerikában. Végül úgy döntöttem, hogy Kaliforniában, a Pepperdine University ajánlatát fogadom el.
Ki merem jelenteni, hogy az amerikai egyetemi bajnokság a világ egyik legjobbjának számít a 18–22 évesek korosztályában. Más kérdés, hogy egyetem után sok tehetség elkallódik. Próbál ezen változtatni az amerikai szövetség, ezért indult el 2016-ban a mi Országos Bajnokságunkhoz hasonló National League, egyelőre nyolc csapattal. A két nagy múltú egyesület a San Franciso-i Olympic és a New York Athletic Club uralja eddig ezt a bajnokságot, ami érthető, hiszen a válogatottak is itt játszanak.
Pénzügyi szakon végeztem az egyetemen, majd New Yorkban kaptam munkát, így – egyetlen külföldiként – a NYAC-hoz kerültem. Így már amerikai bajnoknak is mondhatom magam.
Volt közben egy kis magyarországi kitérőm. A 2015/16-os szezonban Sike Jószef hívására az OB I-ben újonc Miskolc csapatát erősítettem.

– És akkor most ismét Eger jön, hiszen a következő megkeresés Bárány Attilától, az Egri Vízilabda Klub ügyvezetőjétől érkezett. Klasszikus hazatérés: újra a nevelőegyesületben!

– Erdélyi Balázs példája is mutatja, hogy aki Amerikában vízilabdázik az egyetemi évek alatt, az igenis megállja utána a helyét a hazai bajnokságban, csak dolgozni kell. Hiszek az edzésekben. Úgy döntöttem, hogy elfogadom a felkérést. Ha bármit is szeretnék még elérni a vízilabdában, akkor erre ez a legjobb lehetőség. Ideális korban vagyok. Érzek magamban annyi motivációt, hogy meg tudjak felelni az itthoni kihívásoknak. Dabrowski Norberttel még egyeztetnünk kell, hogy pontosan mikortól kezdődik a felkészülés. Április 21–22-én rendezik az amerikai bajnokság szuperdöntőjét, azon szerepelek, illetve utána Arizonában lesz még egy tornánk májusban.

Nyártól viszont szeretnék visszarázódni a napi két edzésbe. Tréningben vagyok, de 2-3 hónapos intenzív felkészülés mindenképp szükséges az első meccsek ellőtt. Amikor tehetem, májusban megnézem a fiúkat. Aztán én is bekapcsolódóm az itteni munkába.