Karácsony, a jótékonyság főszezonja

A szeretet ünnepéhez közeledve sok-sok akcióval segítenek a karitatív szervezetek

Jóllehet a karitatív tevékenységet végző szervezetek nem csupán a jeles napokon gondolnak a segítségre szorulókra, karácsony közeledtével rendszerint mégis megsokasodik a dolguk, hiszen mindnyájan azon munkálkodnak, hogy – amennyire ez csak lehetséges – azoknak is hozzon valami örömöt a szeretet ünnepe, akik nem olyan szerencsések, mint embertársaik zöme.

DSC_5944– Nem olyan régen egy osztottunk szét két kisteherautónyi használt, ám jó minőségű ruhát a rászorulók között, amit német testvércsoportunktól kaptunk – mondta Hegyvári Viktor, a Round Table Hungary 3-as Egri Asztalának idei elnöke. – Azért igyekeztünk ennyire, hogy az adomány még a hidegebb téli hónapok beállta előtt eljuthasson a szükséget szenvedőkhöz. Decemberben kerül sor az úgynevezett „cipősdoboz” akcióra, amelynek keretében az erdélyi Torockóban található Kis Szent Teréz Gyermekotthonban élő, 4-16 év közötti gondozottakat lepjük meg annyi ajándékkal, amennyi egy-egy cipősdobozba belefér.

Mint az elnöktől megtudtuk, idén sem marad el a nagyon sokak által ismert „maciakció”, amely immáron a tizenkettedik a sorban, és amit december 12-17. között két helyszínen, az Agria Parkban és a Rákóczi úti Tesco Áruház üzletsorán rendeznek. Ennek során a vásárlók egy, vagy több játékmackó megvásárlásával járulhatnak hozzá a nemes célok valóra válásához. Ami ebben az esztendőben nem más, mint egy olyan, nagyjából egymillió forintba kerülő videó laringoszkóp megvásárlása, amely a Markhot Ferenc Kórház intenzív osztályán segítheti majd az orvosok munkáját, ezáltal pedig a betegek gyógyulását.

A Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezeténél Kosik Mária megyei szociális koordinátor, területi vezető elmondta, hogy már javában tart téli akciójuk, amelynek során a jövő év március 31-ig folyamatosan osztanak zsíros kenyeret és forró teát az egri hajléktalanoknak és a városban élő más rászorulóknak. December 8-án és 22-én pedig 100-100 adag meleg ételt is kiosztanak, amelyet aztán a téli hónapokban többször is megismételnek. December 8-án és 9-én zajlik majd a hagyományos karácsonyi adománygyűjtés, amikor 10-18 óra között az egri Tesco Áruházban várják a másokon segíteni akaró polgárok élelmiszer- és egyéb felajánlásait. Természetesen az így összejött adományok még az ünnep előtt eljutnak a rászorulókhoz.

Ugyanezt a célt szolgálják azok a gyermekruhák, játékok és mesekönyvek is, amiket az Ovivár Óvoda gyűjt majd, s amelyek szétosztását szintén a Vöröskereszt munkatársai végzik. Folytatódik majd az a nemes kezdeményezés is, amelyet tavaly indítottak útjára a Tinódi iskola diákjai és pedagógusai: a „Hozz egy szenyával többet!” nevű akció keretében a Vöröskereszt a tanulók segítségével az intézmény által gyűjtött élelmiszereket (szendvicseket) osztja szét az arra szorulók között.

cipősdoboz akció– Tizennyolc esztendeje működünk Egerben, illetve a város környékének tucatnyi településén – hallottuk Kékesi Györgynétől, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egri Csoportjának vezetőjétől, aki elmondta, hogy bár leginkább ruhák, cipők, gyerekjátékok, konyhai és más felszerelések gyűjtésével és adományozásával foglalatoskodnak, így karácsony táján elsősorban a tartós élelmiszerekre koncentrálnak. Így lesz ebben az évben is, amikor az „Annyi öröm!” elnevezésű akció keretében mintegy 300 ajándékcsomagot juttatnak majd el a rászoruló gyerekekhez. Mindazon polgárokat, akik a máltaiakon keresztül segíteni szeretnének, december 14-étől 19-éig várják a szervezet önkéntesei a Sas úton lévő Spar Áruházban. Az élelmiszerek becsomagolásában a szeretetszolgálat munkatársain kívül a Szent Imre Katolikus Általános Iskola tanárai vesznek részt, míg az ajándékok szétosztására a belvárosi főplébánián kerül sor, ugyanis a szervezetnek – sajnos – nincs olyan helyisége, amely ilyen célokra megfelelne. A csomagok egy része olyan egri általános iskolás tanulókhoz jut el – oktatási intézményenként 10-15 diákról van szó –, akiket a gyermekvédelmi felelősök javasoltak, míg a többi ajándékot szintén nehéz helyzetben lévők kapják, legyen szó egyedülálló vagy munkanélküli szülők gyermekéről, netán fogyatékkal élő kicsikről. Ahogy azt Kékesiné elárulta, igen kedvezőek a tapasztalataik, ugyanis Egerben nagyon sok a jó szándékú, segítőkész polgár, ami jelentősen megkönnyíti a karitatív munkát.

A karácsony a „hivatásos” segítők mellett több cég, szervezet és egyesület is igyekszik jót tenni, segíteni az arra rászorulókon. Egerben tavaly óta vált hagyománnyá, hogy a város karácsonyváró rendezvényéhez, az Eger Adventhez is kapcsolódik jótékonysági akció. Ahogy tavaly, úgy ebben az évben is az Eger Advent hivatalos bögréjének megvásárlásával segíteni, ráadásul most kétféle közül is választhatnak majd város főterére kilátogatók. A gyerekeknek és a felnőtteknek szánt bögrékből származó hasznot a Média Eger KULTURMA csoportja teljes egészében az egri Családok Átmeneti Otthona karácsonyi ajándékaira fordítja.