Tags Posts tagged with "tartalékosok"

tartalékosok

-

Kilencven magyar, német, olasz és francia tartalékos, hagyományőrzők, valamit a Wigner katonai iskolásai vettek részt az idei Doni Hősök Emléktúra Heves megyei szakaszán. Az 1943-ban elesett, megsebesült vagy a harcokat túlélt katonákra emlékezve ezúttal Gyöngyösről Egerig hat települést kerestek fel a Lenkey mentszázad tagjai a 37 km-es túrán.

A Dobó István Vármúzeum minden év október 17-én rendezi meg az Egri Vár Napját, amellyel az 1552-es hősies várvédelem emléke előtt tisztelegnek. Azért is volt különleges a mostani alkalom, mert az intézmény idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját. A rendezvényen tartották a „170 éves a Magyar Honvédség” elnevezésű programsorozat megyei záróeseményét is.

Az Unterfranken megyei német tartalékosok ezúttal 139 iskolai asztalt és 360 széket hoztak Egerbe. A Magyar Tartalékosok Szövetsége Heves Megyei Szervezete több oktatási intézménnyel is felvette a kapcsolatot, így remélhetőleg még a tanévkezdés előtt sikerül az asztalokat és a székeket megfelelő helyre eljuttatni.

Hivatalosan hat éves múltra tekint vissza a MATASZ Heves Megyei és a német Bundeswehr Tartalékosok Szövetsége Unterfranken Megyei Szervezete közötti kapcsolat. Az eltelt idő alatt több szállítmány kórházi felszerelés és műszer, iskolai berendezések, nagycsaládoknak szánt ruhaneműk, gyermekjátékok kerültek Magyarországra a német tartalékosok közreműködésével. Alig, hogy júniusban kiosztották az előző szállítmányt a MATASZ Heves Megyei Szervezetének tagjai máris gondolkodhatnak, hogy mi legyen a most érkezett 139 iskolapaddal és 360 székkel.
- Unterfranken megyében, Aschaffenburg városában az egyik iskola új padokat és székeket kapott. Az igazgató – egy volt tartalékos tiszt – megkeresett engem, hogy szívesen átadja nekünk ezeket a régi padokat, székeket. Egyeztettem Munkácsi Sándorral, aki azt mondta, hogy tudják fogadni ezeket az iskolai bútorokat nyilatkozta
Kurt Berger, a Bundeswehr Tartalékosok Szövetsége Unterfranken megyei elnök.
A MATASZ megyei szervezete már több megyei iskolával is felvette a kapcsolatot, várják az intézmények igényeit, visszajelzését.
A több mint 10 tonna rakományt egyelőre a Hadkiegészítő Parancsnokságon helyezték el.

-

Újabb adomány, főleg kórházi berendezések és eszközök érkeztek Egerbe a német tartalékos katonák közreműködésével. A szállítmány értéke eléri a 30 millió forintot.

Ahol a szükség, ott a segítség – tartja a magyar közmondás. A német katonák minden évben több kamionnyi segélyszállítmányt juttatnak el Magyarországra és osztanak szét a rászorulók között a Magyar Tartalékosok Országos Szövetsége (MATASZ) Heves Megyei Szervezetének segítségével. A mostani adomány főleg egészségügyi felszereléseket, különböző kórházi ágyakat tartalmaz. Ezeket alapvetően kórházak kapják, de olyan szociális intézményekbe is jut belőlük, mint például a füzesabonyi pszichiátriai intézet, vagy a hevesi szociális intézet, de még Erdélybe, a Hargita megyei Pálpatakára is jut az adományból.
- Minden attól függ, hogy a kórházaknak mire nincs már szükségük. Azokat a tételeket meg lehet pályázni. A szállítmány nagy részét a Nürnbergi Öregek Otthonából és a Wernecki Kórház Ortopéd Klinikájáról kapott ágyak és más egészségügyi felszerelések teszik ki, de szobabiciklik, székek, asztalok is vannak a rakományban. Az adomány értéke hozzávetőlegesen 28-30 millió forint – mondta kérdésünkre Manfred Stange a Bundeswehr Unterfranken Megyei Tartalékos Szövetség elnökhelyettese.
A német tartalékosok legközelebb november végén jönnek Magyarországra. Ígéretük szerint akkor sem érkeznek üres kézzel.

-

Öt éve tartanak kapcsolatot magyar és német katonák. A jubileumot a Városházán ünnepelték.

A Heves megyei tartalékosok és a németországi Unterfranken megyei szövetség már öt éve dolgozik együtt. A kapcsolat főként karitatív és kulturális jellegű, Németországból rendszeresen érkeznek adományok Egerbe és a megyébe. Legutóbb májusban érkezett egy egész kamionnyi rakomány, tanszerek, kórházi felszerelések, orvosi műszerek.
A jubileum alkalmából a Városházán ünnepeltek, ahol Szeleczki János alpolgármester fogadta a vendégeket, bemutatva nekik a várost, különös tekintettel annak bor- és fürdőkultúrájára.
A házigazdák nevében Munkácsi Sándor alezredes méltatta az együttműködést, mint hangsúlyozta, a kapcsolat a barátságon alapul.

-

Újabb segélyszállítmány érkezezett Egerbe németországi tartalékos katonák jóvoltából. Egy egész kamionnyi ruhaneművel tanszerekkel, orvosi berendezésekkel járultak hozzá a megye több intézményének működéséhez.

Évente többször is találkoznak a németországi és a Heves megyei tartalékos katonák, és a vendégek soha nem jönnek üres kézzel.
Öt éve járunk rendszeresen Magyarországra, kapcsolatot tartunk a megyei tartalékosokkal és az önkormányzattal is. Unterfranken megyében hét ezer tartalékost számlál az állomány, őket képviseljük ilyenkor.
A német vendégek egy füzesabonyi és egy hevesi intézményben is jártak felmérni az igényeket.

Huszonegy ágyat, fertőtlenítő és sterilizáló berendezéseket, éjjeliszekrényeket kapott a megyei kórház egy német tartalékos szervezettől és a Magyar Tartalékosok Szövetsége Heves Megyei Szervezetétől. Idén már másodszor hoztak adományokat a német tartalékosok Egerbe.

A német tartalékosok a Heves megyei társszervezetüknek, ők pedig a megye lakosságának adományoztak. Az adományok legnagyobb része a kórházhoz került. Huszonegy hidraulikus ágyat, éjjeliszekrényeket, öt fertőtlenítő és sterilizáló készletet kapott az egészségügyi intézmény.
A sterilizáló készlet darabja használtan 4000 euró, az ágyak kétezer eurót érnek. Az ágyakat matraccal, vízzáró réteggel szállították. Ahogy mondták: már csak a lepedő hiányzik róla, és használható is.
A kórház mellett kaptak adományokat a nagycsaládosok, a rászorulók, a heidelbergi amerikai gimnáziumban pedig kizárólag a Kossuth Zsuzsa középiskolának gyűjtöttek, úgy tűnik, a két intézmény fel is veszi majd a kapcsolatot egymással.