Tags Posts tagged with "önkormányzat"

önkormányzat

-

A száz legtöbb helyi adót fizető cég vezetőit köszöntötték a Városházán az önkormányzat és a kereskedelmi és iparkamara nevében. A rendezvényen átadták az idei Eger város gazdaságáért kitüntetéseket.

Az önkormányzat bevételeinek 82%át, 2,9 milliárd forintot a vállalkozások fizetnek be adó formájában, nagyban hozzájárulnak tehát a város működtetéséhez – hangsúlyozta Habis László köszöntőjében. Hozzátette: 200 cégtől származik a befizetett adó kétharmada.
Bár a tavalyi gazdasági év a válság miatt igen nehéz volt, akadt olyan terület, ahol ez kevésbé volt érezhető, ilyen például a turizmus. Egerben 2010-ben 13 ezerrel nőtt a vendégéjszakák száma.
Az adóbefizetők között előfordulnak rekorderek is. Tavaly a helyi adók 55%-a a két ZF cégtől származott.
Az eseményen a hamarosan leköszönő Estefán Géza címzetes főjegyző elbúcsúzott a jelenlévőktől, mint mondta, nagyra értékelte a cégvezetők munkáját az értékek megőrzésért, munkahelyek teremtésért a városban.
A fogadás zárásaként átadták az Eger város gazdaságáért kitüntetéseket Koczka Sándor szobafestő-tapétázónak, az S/K Kereskedőház Kft.-nek és az ELSO ELBE Hungária Bt.-nek.

-

A Heves megyei önkormányzat jövő évi költségvetési koncepciója, míg a szokásoknak megfelelően helyes és jó alapelveket rögzít, az anyagban szereplő félmondatok és kiadás-bevételi számok azt mutatják, hogy mindez nem nyugszik reális alapokon.

A várható bevételek nem, hogy nőnének (mint ahogy a Fidesz-kormány ígérte), hanem már ez év második felében is látványosan csökkentek – jelentette ki dr. Nagy Imre szocialista frakcióvezető mai sajtótájékoztatóján.

Országszerte folynak az egyeztetések az Új Széchenyi Tervvel kapcsolatban. A Nemzetgazdasági Minisztérium olyan életképes szakmai modelleket keres, amelyek javítják a kis- és középvállalkozások működési környezetét, együtt a nagyvállalatokkal. Egerben ezzel kapcsolatban elsősorban az iparra és a turizmusra kell építeni – hangzott el az önkormányzat és a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közös sajtótájékoztatóján.

A kamara és az önkormányzat évek óta együttműködik a gazdaságfejlesztés területén. Ennek keretében készült el Eger és térsége iparfejlesztési koncepciója, amit már többször átdolgoztak és korszerűsítettek – mondta dr. Bánhidy Péter, a Kamara elnöke. Eger és térségének gazdasági alapját az ipar, azon belül a gépipar és a járműiparhoz kapcsolódó ipari tevékenység adja.
A helyi Széchenyi Terv szerint a fejlesztések megvalósulásához, megfelelő szakember gárda szükséges. Ezzel kapcsolatban a szakember képzés területén a dulális, német rendszerű képzést kellene megvalósítani. A „Gyere haza program” pedig a szakember gárda megőrzését szolgálja.
A turizmus-fejlesztésben nagyobb hangsúlyt kell kapnia a digitális eszközök által nyújtott szolgáltatások elérésének, valamint a turisztikai desztináció-menedzsment fejlesztésnek és a programkínálat bővítésének. Eddig kiaknázatlan terület volt a nyugati filmipar számára Heves megye, pedig adottságok terén egyedülálló ez a sokszor kis Magyarországnak is nevezett terület.

Az utóbbi négy évben csaknem 260 millió forintot címkéztek meg, vagyis konkrét intézménynek, szervezetnek ajánlottak fel a helyi iparűzési adót befizetők. Egerben a helyi adóbevételek adják az önkormányzat bevételeinek többségét, a múlt évben csaknem 70 százalékát.

Csaknem két évtizede van lehetőségük Egerben a helyi iparűzési adót fizetőknek arra, hogy beleszóljanak: kik használják fel adójuk bizonyos részét. A vállalkozások adójának 3%-a az általuk megjelölt költségvetési, civil vagy egyházi kedvezményezetthez kerülhet. Címkézésre a társaságok egyharmada jogosult, 30 százalékuk élt a lehetőséggel. Idén 2,5 milliárd forint folyt be a város kasszájába iparűzési adóból. Háromszáz olyan cég van, amely adója meghaladja az egymillió forintot. Korsós László irodavezető szerint ez a címkézési lehetőség egyedülálló az országban.
Száz szervezetet jelöltek meg az adózók,nekik összesen 20 millió forintot utalnak ki ősz elején. Az alapítványok közül a Múltat és Jövendőt, az Egri Sportmúzeum, az Egri Leukémiás, Daganatos és Immunhiányos Gyermekekért Alapítvány, az egyesületek közül az Egri Vízilabda Klub, a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete, az Egri Úszóklub kapta a legmagasabb összegű támogatást.

-

Jánosi Zoltán szocialista képviselő szerint aggályos a Biomassza üzem 15 éves szerződése, kivitelezése. A tanácsnok szerint gazdaságosabb lett volna, ha a város építi, illetve nehezményezi, hogy a testületet a polgármester nem tájékoztatta a beruházásról. Jánosi 10 kérdést fogalmazott meg, melyekre Habis Lászlótól és az EVAT vezetésétől vár választ a rendkívüli közgyűlésen.

A Biomassza üzem egy olyan beruházás, mely a város lakosságának egynegyedét érinti és szükséges is– mondta Jánosi Zoltán tanácsnok. Hozzátette, nem érti, miért nem a város építi, hanem egy olyan cég, amit félmilliós törzstőkével jegyeztek be a 15 éves szerződés aláírása előtt egy nappal. A szocialista városatya szerint számos előnyt kaphat egy önkormányzat egy olyan pályázatnál, ami éppen a gazdaságos, vagy alternatív energia felhasználására irányul. Aggályosnak tartja a jelenlegi konstrukciót és azt is, hogy a polgármester nem tájékoztatta a képviselőket a beruházásról. A képviselő szerint egy felelős városvezetés nem így hoz döntéseket. Elmondta, 10 kérdést fogalmazott meg a Biomassza üzem építésével kapcsolatban, ezekre a rendkívüli közgyűlésen vár választ Habis László polgármestertől és az EVAT vezetésétől.

Habis László polgármester és Várkonyi György, az Evat Zrt. ügyvezető igazgatója közleményt adott ki, reagálva Jánosi Zoltán nyilatkozatára:
Január elsejétől a jogszabályok változása miatt jelentősen emelkedik a gázmotoros erőművek költsége, emiatt volt szükség egy olyan megoldásra, amellyel elkerülhető egy drasztikus, 30 százalékos hődíjemelés. A társaság ebben a konstrukcióban az eddigiek szerint, a gázmotoros programhoz hasonlóan hőt vásárol, nincs szó privatizációról.
A tervekről az EVAT Zrt. tájékoztatta a közvéleményt, a folyamat a nyilvánosság előtt zajlott, s az illetékes bizottságok tárgyalták az anyagot. A projekt előnye, hogy megszűnik a gáz árától való egyoldalú függőség, egy helyi cég, az Egererdő Zrt. kap megrendelést a fűtőanyag szállítására, helyi munkaerőt alkalmazva. A beruházás nyomán csökken a zaj- és a szén-dioxid terhelés. A pályázati lehetőség kihasználásához nincs meg az EVAT Zrt. részéről a félmilliárd forintot meghaladó önerő, hosszadalmas a közel két éves beruházási folyamat – emiatt elkerülhetetlen lenne a jövő év eleji nagymértékű áremelés. A szakcég hatékonyan tudja magas színvonalon nyújtani a szolgáltatást és a beruházási költség sem a város kasszáját terheli. A konstrukció tömeges fizetésképtelenséget, szociális válsághelyzetet akadályoz meg. Sajnálatos, hogy az emberek valós érdekeit szolgáló, szakmailag megalapozott terveket politikai csatározás tárgyává teszik, a tények figyelmen kívül hagyásával – áll a hivatalos közleményben.

-

Módosító javaslatokat dolgozott ki az egri hitelesek védelmében a pénzügyi bizottság elnöke. Nagy István szeretné, ha a város a válság idején segítené az eladósodott polgárokat. Ezért azt javasolja, hogy az önkormányzat vásárolja meg a hitelesek ingatlanait, amelyeket az emberek bérelhetnek, vagy anyagi helyzetük rendeződése után vissza is vásárolhatnak.

Egy éve készül a Fidesz a kormányzásra, mégsem tett semmit annak érdekében, hogy javítsa az ország és a hitelesek anyagi helyzetét – mondta Nagy István szocialista képviselő, a pénzügyi bizottság elnöke. Hozzátette: az embereknek nem ígéretek, hanem konkrét tervek, javaslatok kellenek. A képviselő fogadóórái alkalmával több olyan családdal is találkozott, akik meglévő hitelük és a válság okozta havi többletkiadások miatt kritikus helyzetbe kerültek. A hitelesek védelme érdekében konkrét javaslatokat fogalmazott meg az önkormányzat számára.
„Azt szeretnénk, ha a hitelesek védelmében Eger konkrét lépeseket tenne, megvásárolná a krízishelyzetbe kerület állampolgároktól az ingatlanokat, azokat ezek az emberek visszabérelhetnék, majd amikor rendeződik az anyagi helyzetük esetleg vissza is tudják vásárolni.” – mondta Nagy István.
A tervezet megvalósításához három önkormányzati rendelet módosítására van szükség, amelyek a város vagyonáról és a bérbeadásokról szólnak. Ezek konkrét, szöveges változatát már előkészítették, a jövő hét elején pedig be is nyújtják az önkormányzathoz.

-

Felnémeten az Eger patak melletti egyik tulajdonos kertjéből 15 méteres szakaszon lemosta a víz a földet. A panaszos férfi szerint ez azért van, mert szembe – és telekszomszédai illegálisan feltöltötték a medert és melléképületet is építettek rá. Ők ezt visszautasítják. Az önkormányzat június elején az érintett patakszakaszt, a szakhatósággal együtt megvizsgálja.

A hatóság korábban úgy adta ki az építési engedélyt Sütőéknek, hogy a ház és a patak között a 10 méteres távolságot be kell tartaniuk. Ők így is jártak el, a kerítést nem tették a patakkal közös határhoz, hanem beljebb, éppen azért, mert számítottak a vízszint emelkedésekre. Nem is volt problémájuk mindaddig, mondja a panaszos Sütő Attila, amíg szomszédaik fel nem töltötték illegálisan a medert és nem építettek rá melléképületeket. A kertet mintegy 15 méteres szakaszon két és fél méter szélességben lemosta a víz, az újabb csúszás jelei beljebb is láthatók. Két olyan hatósági felmérése is van, melyek alátámasztják az ő állítását és egy tíz évvel ezelőtti légi felvétel is . Nem érti, hogy miért nem szüntetik meg az illetékesek a jogellenes állapotot. Ő félti a tulajdonát, bírósághoz is fordul, ha nem oldódik meg a probléma. Az egyik szomszéd, Orbán Imréné azt mondja, nem töltötték fel a patakot, nem építettek melléképületet, nem értik, hogy szomszédjuk miért gondolja azt, hogy mindez az ő hibájuk. Az önkormányzat a szakigazgatási hivatallal június elején megvizsgálja az érintett patakszakaszt.

-

50 tonna szemetet szedtek össze szombaton az Árnyékszalában. Az akció a tavalyi közösségi munkának a folytatása, amikor is a Verőszalát és a patak alsó szakaszát tisztították ki az ott élők. Most leginkább gyermekek dolgoztak, az önkormányzat játszóteret tervez a most kitisztított egyik területre.

A Szala patak felső szakaszán áll a víz, büdös van, a fertőzés sem kizárt, állati tetemeket, veszélyes anyagokat is találtak. A gyerekek itt élnek, itt játszanak. Most kesztyűt húztak, csizmát vettek, szerszámokat fogtak. Van kedvük dolgozni, de azt szerették volna, ha mindenki részt vesz a munkában. És azt is szeretnék, ha más nem hozná ide, a Szalába a szemetet. Tudják, hogy ide egy játszótér épül. Azt viszont nem, hogy kifogja megőrizni a tisztaságot. A Cigány Kisebbségi Önkormányzat, a városi önkormányzat közösen szervezte az akciót, Bodnár Pál, tanácsnok, a képviselői keretéből biztosította a konténereket és a szemét elszállítását. A hat órás kemény munka után közös ebéddel zárult a takarítási nap a Szalában. Azt tervezik, havonta egyszer, hasonló létszámmal végigjárják a Szalát és összeszedik a szemetet.

-

Továbbra sem született megállapodás a megye és a város között a kórház ügyében a két önkormányzat közötti egyeztető tárgyaláson. A megye ugyanis elutasította a közös fenntartásra, fejlesztésre és irányításra vonatkozó megállapodást. Az egyéb költségvetési tárgyalások nagy része vita nélkül zajlott.

A Gárdonyi Géza Színház és a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár tekintetében nincs vitás kérdés a megye és a város között. Ötven-ötven százalékban finanszírozzák a két intézményt, csakúgy mint a Harlekin Bábszínházat. A megye elhatárolódott az intézményfenntartó társaság létrejöttétől a színház esetében. Ugyanakkor megállapodtak arról, hogy az ősszel megválasztandó önkormányzati testületek döntenek majd a színházvezetői pályázat kiírásáról – mondta Habis László polgármester az egyeztetést követő sajtótájékoztatón. Hozzátette: nincs komolyabb konfliktus egyéb ingatlani, tulajdoni vagy rendezési kérdésekben. Amiben nem tudtak továbbra sem megállapodásra jutni az a kórház ügye. Pedig erre szükség lenne mind a működési engedélyhez, mind a jövőbeni tervezett rekonstrukcióhoz. Elhangzott továbbá, hogy egy éven belül mind tárgyi, mind személyi feltételek terén változtatások kellenek a kórház ügyében. Tekintettel arra, hogy idei választási év, a két önkormányzat kölcsönösen arra törekszik, hogy a vitás kérdésekben megegyezés szülessen.

-

Az önkormányzat bizottságaiban dolgozó civil delegáltakkal egyeztetett Habis László polgármester. A találkozó fő célja az volt, hogy a civil szféra képviselői minél inkább kivehessék részüket a döntések előkészítésében.

Mit vár el a város a civil szervezetektől, az integrált városfejlesztési stratégiához miként tudnak hozzászólni a különböző szervezetek – főként erről egyeztetett a polgármester a bizottságokba delegált civilekkel.
A Civil Kerekasztal képviselői szintén a városfejlesztés fontosságát emelték ki, mondván, figyelembe kell venni az ő véleményüket is.
A civilek ígéretet kaptak, hogy véleményüket, javaslataikat továbbra is figyelembe veszi az önkormányzat a döntések előkészítésekor.