Tags Posts tagged with "jogosítvány"

jogosítvány

-

A héten újraindultak a márciusban felfüggesztett közlekedési vizsgák vidéken – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A tanulók szigorú óvintézkedések mellett, csökkentett létszámban, kizárólag védőfelszerelésben adhatnak számot felkészültségükről.

-

Csak érvényes személyazonosító okmánnyal és lakcímkártyával lehet szavazni április 8-án – hívja fel a figyelmet a Kormányhivatal. Célszerű időben ellenőrizni a személyi igazolvány, a jogosítvány, vagy az útlevél lejárati idejét azoknak, akik voksolni szeretnének az országgyűlési választáson.

 

Változnak a jogosítványszerzés feltételei január 19-től. Eszerint nagyteherautót 21, buszt és nagymotort pedig csak 24 éves kortól lehet vezetni. Az uniós normákra épülő változtatások célja, hogy még kevesebb baleset történjen az utakon. A személygépkocsik esetében nincs módosítás.

Szigorodnak a jogosítványszerzés feltételei . Egyes kategóriákban magasabb életkor szükséges ahhoz, hogy valaki vezetői engedélyt szerezzen. A nagymotorra, 600 köbcenti felett a mostani 21 helyett már csak a 24 évesek vizsgázhatnak. Autóbuszt szintén 24 éves kortól lehet vezetni a korábbi 21 év helyett. C kategóriában, a teherautó-vezető képzésnél az eddigi 18 éves életkor 21-re változik. Megszűnik a segédmotor kategória, s az AM elnevezés lép a helyébe. Jó hír, hogy aki kismotorra szeretne jogosítványt, annak továbbra is 14 éves kortól lehetősége lesz erre.
Az uniós normákra épülő változások célja, hogy még kevesebb baleset történjen az utakon. A korhatárok megemelésével a szakemberek abban bíznak, hogy érettebb járművezetők kerülnek a forgalomba. Célszerű azonban mindig betartani a fokozatosság elvét.
Fontos, hogy aki 2012-ben nem tudta befejezni a megkezdett képzést, annak 2013-ban újra kell kezdeni a tanfolyamot. A jogszabály méltányossági alapon nem ad arra lehetőséget, hogy a tavaly megkezdett tanfolyami időt is beszámítsák az idén. Szerencsére ez az intézkedés Heves megyében egyetlen fiatal tanulót sem érint.