Tags Posts tagged with "hegyikerékpár"

hegyikerékpár

A hegyikerékpárosoknál május 25-én zárják a világranglistát. A jelenlegi állás szerint ez alapján Magyarország a férfiak mezőnyében egy versenyzőt indíthat a riói olimpián. Erre ketten esélyesek: Parti András és Juhász Zsolt. A konkrét utazó sportoló személye két Világkupa, egy Európa-bajnoki futam és két hazai C-kategóriás verseny alapján dől el. Három verseny után eddig Parti András áll jobban. Legutóbb Felsőtárkányban nyert.

Kerékpáros Olimpiai Cross versenyt rendeztek Felsőtárkányban és környékén. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség által is jegyzett verseny kiemelt fontosságú az olimpiai kvótaszerzés szempontjából, így a magyar válogatottak mellett ukrán, szlovák, lengyel és cseh indulók is voltak. A Dr. Bátorfi-Agria Kerékpár és Triatlon Klub négy utánpótlás versenyzővel képviseltette magát.

A hazai hegyikerékpáros versenysorozat harmadik állomásán, a felsőtárkányi Bükk Maratonon a férfiaknál a szegedi Blazsó Márton, míg a nőknél Módos Gabriella diadalmaskodott. A Bükk- hegységben kijelölt útvonalakon három távon 37, 58, illetve 92 kilométeren indulhatott a több mint ezer nevező. A versenysorozat zárása, a Mátra Maraton augusztus 28-án Gyöngyös-Sástóról rajtol.

A vasárnap 9 órás első rajt előtti órákban folyamatosan érkeztek az Eger és Felsőtárkány közötti kerékpárúton a rajtszámmal ellátott versenyzők, de az autók is hegyikerékpárokkal és versenyzőkkel voltak tele. A Top Maraton-versenysorozat harmadik állomása – a Szilvásvárad és a Duna Maraton után – ismét a Bükkbe költözött. A három napos Egeres-völgyi Sportfesztivál zárásaként, az egri Nagy Sportegyesület szervezésében rajtolt a több mint ezer fős mezőny, köztük román és szlovák hegyikerékpárosokkal. Több kategóriában, három táv – 37, 58, illetve 92 kilométer – közül választhattak a résztvevők. A férfiaknál a tavalyi sorozat összetett győztesét, a hosszú távon induló szegedi Blazsó Mártont kis túlzással csak a rajtban láthattuk a többiekkel: 10 perces előnnyel nyert a második Grósz Béla előtt és további 20 percet vert a bronzérmes Reznik Sándorra. A nőknél hasonló módon diadalmaskodott Módos Gabriella, aki 12 perc előnnyel zárta a versenyt a második Michelberger Szilvia előtt.
A szervező, Nagy SE versenyzői közül Hajas Dávid első lett a rövidtáv gyermek fiú kategóriában, Erős András a felnőtt középtávon lett második, míg Gál Zsófia a női U17-es rövid távú mezőny bronzérmét szerezte meg.
A Top Maraton-versenysorozat záró, negyedik futama, a Mátra Maraton augusztus 28-án Gyöngyös-Sástóról rajtol. A teljes eredménysor letölthető az esemény (www.nse.hu) honlapjáról.

-

Nyolc ország 1450 versenyzője állt rajthoz a T-Mobile Top Maraton idei harmadik futamán. A hegyikerékpárosok három távon indultak Felsőtárkányból.

A felsőtárkányi Egeres-völgyből rajtolt a jubileumi, X. Bükk Maraton mezőnye. A versenyzők három táv közül választhattak, 93, 57 vagy 37 kilométert megtéve. A nagyszámú induló bizonyította, hogy a hegyi-kerékpározás mennyire népszerű.
A Top Maraton sorozat harmadik állomásán profi versenyzők és amatőrök egyaránt indulhattak, ki-ki a saját teljesítőképességének megfelelő távot választva.