Tags Posts tagged with "gyermekek"

gyermekek

Gyermekek a nagyvilágból címmel nyílt meg Gál Cecília fotókiállítása a Forrásban. A Jemenben, Indonéziában, Malajziában készült képek a gyermeki sorsot mutatják be. A kiállítás június végéig nézhető meg a Sikátor galériában.

Utazásai során készült képeiből válogatta össze a kiállítás anyagát Gál Cecília. Nehéz gyermeki sorsokat mutat be Gyermekek a nagyvilágból című tárlata. Munka vagy éppen játék közben lencse végre kapott fiatalok köszönnek vissza képeiről.
A fotós szerint érdekes volt figyelemmel kísérni, mennyivel más az ottani fiatalok élete. Az Egerben kiállított 59 fotó elsősorban munka közben vagy a szabadban ábrázolja a gyermekeket. Gál Cecília közel hét éve fotózik. Képei többek között Jemenben, Malajziában és Indonéziában készültek. Kiállítását június 23-ig nézhetik meg az érdeklődő egriek a Forrás Sikátor galériájában.

19 csángó gyermek érkezett városunkba Magyarfaluból. A fiatalok egyhetes itt tartózkodásának költségeit Molnár László irányításával a Csángó Baráti Társaság biztosította. A vendégeket Habis László fogadta a Városházán.

Nyolc éve látják vendégül a magyarfalusi gyerekeket az egri civilek. Céljuk, hogy a csángó település lakóinak magyar identitása kialakuljon, hagyományaik tovább éljenek, a gyermekek pedig magyar nyelven folytassák tovább tanulmányaikat.
Az egri önkormányzat 2009-ben döntött úgy, hogy évente 150 ezer forintot biztosít egy magyarfalusi gyermek középiskolai taníttatására.A kezdeményezéshez azóta több önkormányzat és kistérségi társulás is csatlakozott
A magyarfalusaik számára sokat jelent az egriek támogatása, szerető gondoskodása.
A vendégek a szívélyes fogadtatást egy kis énekes műsorral és egy közös fényképpel köszönték meg a polgármesternek és vendéglátóiknak.

-

Harminc edelényi gyermeket táboroztat augusztus 2-a és 6-a között Egerben és környékén a Karitász. A segélyszervezet az adománygyűjtés és az újjáépítés mellett ilyen formában is támogatja a nehéz helyzetben lévő családokat.

Különleges élményekben és látnivalókban bővelkedő táborban vehettek részt az edelényi gyerekek. Nem mindennapi szárnyasokat, gyöngytyúkokat, kacagógerlét és struccokat ismerhettek meg a recski struccfarmon. Az Egri Főegyházmegyei Karitász Központ jóvoltából 30 árvízkárosult gyermek tölthetett egy hetet Egerben és környékén. Az országban több civil szervezet igyekszik segíteni, az adománygyűjtés mellett sokan a gyerekeknek szóló kikapcsolódási, nyaralási lehetőségeket biztosítanak. A Főegyházmegyei Karitász több településen, Szendrőládon, Ongán, Arnóton, Felsődobszán, Sajóládon segít jelenleg is az újjáépítésben. Az edelényi gyerekeknek a szervezők igyekeztek különleges, szórakoztató programokat összeállítani.

-

Minden évben május 10-én ünnepeljük a Madarak és fák napját. A közeledő ünnep alkalmából 250 óvodás gyermek vett részt az Érsekkertben ügyességi játékokon szerda délelőtt.

A Madarak és fák napja alkalmából szólt a vers az Érsekkertben. Az Egri Óvodai Testnevelés Munkacsoport a város 250 kis óvodásnak szervezett ügyességi feladatokat. A cél az volt, hogy tudatosítsák a gyermekekben a környezetvédelem fontosságát. A gyerekeket kirakós játék, célba dobás, madáretetés, békamentés, madárfészek készítés várta. A feladatok közé tartozott a kukacgyűjtés is. A játékos vetélkedőkre a város 13 óvodájából érkeztek gyerekek.