Tags Posts tagged with "Cseh László"

Cseh László

Az Egri Úszó Klub versenyzői az áprilisi felnőtt országos bajnokságon, Debrecenben az éremtáblázaton a második, az összesített pontversenyben pedig az első helyen végeztek. Minden korosztályos válogatottban van, illetve lesz egri sportoló a nyári világversenyeken, így a budapesti felnőtt világbajnokságon is.

A Magyar Olimpiai Bizottság 158 sportoló nevezését küldte el a riói olimpia szervezőinek. A magyar úszó csapat tagjaként két egri versenyző, Cseh László és Holló Balázs, valamint az edző, Plagányi Zsolt is ott lesz Brazíliában. Tíz nappal az indulás előtt nyilvános edzésre várták a sajtó munkatársait. Cseh három, míg Holló egy számban indul az olimpián.

Cseh Lászlót és edzőjét köszöntötték a városháza dísztermében, akik a londoni Úszó Európa-bajnokságról két arannyal értek haza. A találkozón kiemelték, büszkék arra, hogy a sportoló az Egri Úszó Klub színeiben érte el a századik magyar bajnoki címét. Elhangzott, Cseh László a riói olimpia után az úszó-világbajnokságot tűzte ki célul; egri szerződését 2017-ig hosszabbították.

A nyári riói olimpia több sportág szokásos bajnoki menetrendjét felülírja. Az úszók így a felnőtt OB-t áprilisban, a májusi londoni Európa-bajnokság előtt egy hónappal rendezték. Az egriek 4 arany-, 3 ezüst- és 2 bronzéremmel a pontversenyben az ötödik, az éremtáblázaton pedig a harmadik helyén végeztek. Cseh László egy különleges rekordot ért el Győrben: 50 méteres medencében századik országos bajnoki címét szerezte.

Cseh Lászlót köszöntötték csütörtökön ünnepélyesen a városházán. A januártól az Egri Úszó Klub színeiben versenyző sportolónak kazanyi sikereihez gratuláltak a város elöljárói. Cseh László azt mondta, az olimpiai arany egy elérhető álom, a Rióra való felkészülésben pedig az egri környezet és a klubcsapat inspiráló segítség.

Egerbe igazol Cseh László olimpikon, világ- és Európa-bajnok úszó. A sportoló Egri Úszó Klubhoz való csatlakozását sajtótájékoztatón jelentették be. Cseh László célja az olimpiai arany Rióban, de addig váltószámokban is szeretne az egri úszókkal karöltve sikereket elérni. Az önkormányzat anyagi támogatást biztosít a feltételek megteremtéséhez.