Tags Posts tagged with "csapadék"

csapadék

-

Rövid, de intenzív vihar volt szerda délután Egerben. 17 óra után nem sokkal erős széllel, dörgéssel-villmálással jött a csapadék, ami egy időre elárasztotta az egyik bevásárló központ parkolóját is. Volt, ahol az aknák sem tudták elnyelni a rengeteg esővizet. Az erős szél a fákon is hagyott nyomokat, sokfelé kisebb ágakat is leszaggatott.

Idén még nem havazott, így nem védi a növényeket hótakaró a közelgő fagytól. A gazdák szerint nagy károkat is okozhat a szokatlanul száraz, enyhe tél a mezőgazdaságban. A hét második felében ugyan valószínű további csapadék, összefüggő hótakaró ebből várhatóan még nem fog kialakulni.

Jöhetne már több csapadék – mondják egyöntetűen a mezőgazdaságban dolgozók. A szokatlanul enyhe, hó nélküli tél veszélyeztetheti a termést, a talaj kiszáradhat. Az utóbbi napokban volt ugyan eső, de jóval több hiányozna, a gazdák szerint 15-20 milliméter még nem elég ebben az időszakban.
Erre az Eger melletti szőlősre sem jutott elég csapadék még télen. Az Egri Hegyközség elnöke szerint a szőlőtermésben egyelőre nem okozott nagy károkat a száraz, enyhe tél. Ha megfelelő mennyiségű eső és hó hullik a közeljövőben, még szép termést is hozhatnak a szőlőtőkék idén.
A problémát inkább az okozhatja, hogy a hideg tél nem gyérítette a kártevőket, így növényvédelmi szempontból várhatóan nehezebb lesz az év.
A következő napok ugyan több csapadékot hoznak – mondja Rázsi András meteorológus, jelentős változás egyelőre nem várható az időjárásban.
A hét második felében számíthatunk tehát havazásra is, összefüggő hótakaró azonban ebből a mennyiségből nem alakulhat ki. Az igazi tél és a mínusz fokok egyelőre váratnak magukra.

Új csapadékvíz – elvezető rendszert, utakat, járdákat adtak át Rózsaszentmártonban. Több évtizedes probléma oldódott meg a vízelvezető árkok kiépítésével, az utak pedig új burkolatot kaptak. A tervek szerint a településre vezető közutat is felújítanák.

Esős időben gyakran öntött ki az Ágói-patak Rózsaszentmártonban. Évtizedes probléma oldódott meg a most átadott csapadékvíz-elvezető hálózat kiépítésével. A Heves megyei település első embere szerint az elmúlt hetek szélsőséges időjárásával már jól vizsgázott a rendszer.
Négy utca is új aszfaltburkolatot kapott a településen. E mellett buszöblöt és járdákat is kialakítottak uniós és kormányzati támogatással.
Szabó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője elmondta: az útfejlesztéseknek nincs vége a település határain belül. Tervezik a Rózsaszentmártonba vezető közutak felújítását is. Az új utakat hagyományosan hordógurítással avatták fel.

A hőségriasztás második fokozata érvényes az ország egész területére. 35-37 fokos maximumokra számíthatunk egészen péntekig. Az országos tisztifőorvos tanácsai szerint a megszokottnál több folyadékot érdemes fogyasztani és minél kevesebbet tartózkodni a napon.

A játszótéren hűsöltek az ovisok. A nagy melegben a óvónők ügyeltek rá, hogy minden gyermek elegendő vizet igyon.
Akár 35-37 fokig is felmelegszik a levegő a napokban. Sok szülő is inkább a játszóteret választotta a kánikulában.
A másodfokú hőségriasztás pénteken éjfélig érvényes. Ez azt jelenti, hogy addig minden nap meghaladja a 25 fokot a napi középhőmérséklet.
A megyei tisztifőorvos tanácsai szerint érdemes az ilyenkor szokásos óvintézkedéseket megtenni: minél több folyadékot inni, kalapban vagy napernyővel tartózkodni a napon és napi több zuhanyzás is jótékony hatású lehet ilyenkor. A belvárosban kihelyezett párakapuk pillanatnyi felfrissülést okozhatnak, de érdemes egy gyors kézmosásra is időt szakítani a szabadtéri csapoknál, kutaknál. Péntekig egyébként enyhülést hozó csapadék sem valószínű a meteorológusok szerint. Várhatóan a hétvégén már több fokkal visszaesik a hőmérséklet.

-

Hátráltatja a szőlő fejlődését az egri borvidéken a sok csapadék. Egy hónap alatt 120 milliméter eső esett, ami miatt nehezen lehet elvégezni a növényvédelmi feladatokat, a hideg pedig a virágzást veti vissza.

Most is esik az egri határban. Csak májusban 120 milliméter csapadék hullott. Az eső miatt nehéz elvégezni az ilyenkor szokásos feladatokat a szőlőkben. A sár miatt nehezen jutnak be a munkagépek a sorok közé és a talaj nagy víztartalma sem tesz jót a tőkéknek. A hegybíró szerint aggódni még nem kell az idei termésért, de ha tovább marad a hideg és a csapadék fel kell készülni a rosszabb termésre. A hideg miatt nehezen indult idén a szőlő fejlődése, a május eleji jó időben utolérte magát a növény, de a mostani sok csapadék nem tesz jót az ültetvényeknek. A szőlő virágzásának már be kellett volna indulnia, ez azonban a hideg miatt még várat magára.