Tags Posts tagged with "Csank János"

Csank János

-

Öregfiúk tornával emlékeztek a labdarúgók a 10 évvel ezelőtt, 43 éves korában elhunyt Eger SE-játékosra, Fodor Andrásra. A városi stadionban lejátszott mérkőzéseken négy, többségében a régi játékostársakból, ellenfelekből szervezett csapat vett részt.

 

Csank János, egykori szövetségi kapitány volt az Egri Csillag Szalon vendége. Csank sok szállal kötődött és kötődik ma is Egerhez. A téma természetesen a futball volt.

Egy-két kivétellel csak az erősebb nem képviselői ültek a nézőtéren a Polgárok Házában. Már ebből ki lehetett találni, hogy a téma a foci. Egy exfocista beszélgetett Csank Jánossal. Csákvári Antal 71-től igazolt játékosa volt az Egri Dózsának, már akkor ismerte Csank Jánost, szerette a játékát. Csank jelenleg a Gyirmót edzője. Az Egri Dózsában játszott 72 és 79 között, majd edzőként dolgozott Egerben, fel is jutottak az élvonalba. A válogatott szövetségi kapitánya volt, a Magyar Labdarúgó Szövetség mesteredző címet adományozott neki.
Arra a kérdésre: mi szükséges ahhoz, hogy egy csapat megkapaszkodhasson az NB I-ben, Csank János úgy válaszolt: pénz, 5-600 millió forint, infrastruktúra, ennek meg kell lennie ahhoz, hogy egy csapat otthon játsszon. Ki kell szolgálni a nézőket.
A sport királya a futball, itt van a legtöbb pénz és a legtöbb felelősség – mondja Csank János. Egy –egy győzelem vagy vereség erőteljesen érinti a szurkolókat. A volt szövetségi kapitány szerint kemény sportág a foci. Májusban Szöllősi György, a Puskás Akadémia kommunikációs igazgatója lesz az Egri Csillag Szalon vendége.