Átmeneti helyzet a Csiky utcában

Március 12-én, hétfőn reggel beszakadt az útpálya a Csiky és a Barkóczy utca találkozásánál. A keletkezett lyuk alatt egy mély kráter húzódik, így a közlekedés biztonsága érdekében egy kb. 4 x 4 méteres területet elzártak a forgalom elől. A helyzet megoldását az egri Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében tervezett rekonstrukció átütemezése jelenti. A kivitelező ezért nem végez ideiglenes helyreállítást, hanem a TOP forrás terhére tervezett, végleges megoldást készíti elő, együttműködésben az önkormányzattal és a Heves Megyei Vízmű Zrt-vel – olvasható a város közleményében.

 

Ehhez kapcsolódóan a Heves Megyei Vízmű Zrt. a következő tájékoztatást küldte:

A Csiky Sándor utcában történt útpálya meghibásodáshoz kapcsolódó javítási munkák miatt március 13-án, kedden 8 és 16 óra között vízhiányra lehet számítani a Barkóczy, a Csiky Sándor és a dr. Nagy János utcákban, illetve az Orgonás téren. Ideigenes vízvételi lehetőséget a Rózsa Károly – Barkóczy sarok, valamint az Orgonás tér 2. szám előtt elhelyezett lajtos kocsival biztosítunk. Kérjük a fogyasztóink szíves megértését, valamint az erre közlekedők fokozott figyelmét.