Új iskola Egerben

Megtartották az első tanévnyitót a Waldorf Általános Iskolában. Szeptembertől két összevont osztályt indítottak.

Így köszöntik majd egymást minden reggel azok, akik a Waldorf Általános Iskolában kezdik a tanévet. Vasárnap zajlott az iskola tanévnyitó ünnepsége a Vincellér háznál. Demeter Orsolya, a Kreatív Élet Alapítvány kuratóriumának elnöke köszönetet mondott mindazoknak, akik az elmúlt két hónapban idejüket és munkájukat áldozták az épület rendbetételére.
Az iskola két összevont osztállyal indult. Az első-második osztályban 14-en, a harmadik-negyedikben pedig 9-en ültek iskolapadba. Őket két osztálytanító, angol- és franciatanár, illetve néptáncoktató tanítja majd. Tóth-Dolenszky Ida a 2012 szeptemberétől Egerben működő Waldorf szellemiségű óvodai csoportból érkezett az első osztályba.
Az évnyitón fuvolaszóval hívták az iskolába a gyerekeket, akik egy virágkapun átkelve foglalhatták el osztálytermeiket.