Kezdődik a kampány

Szombaton kezdődik az önkormányzati választás kampányidőszaka, mivel kampánycsend nincs, egészen a szavazás befejeződéséig tart. Hétfőtől gyűjtik az ajánlásokat is, ugyanúgy, mint a tavaszi országgyűlési választáson, több jelöltet is lehet ajánlani. A képviselőket, polgármestereket a korábbi négy év helyett idén már öt évre választjuk.

Augusztus 25-éig meg kell kapniuk a választóknak az októberi önkormányzati választásról szóló értesítőt. Ha valaki ezt nem kapja meg, a helyi választási irodához fordulhat. Mozgóurnát is lehet már igényelni – ezt is a helyi választási irodánál, valamint a választás.hu-n és ügyfélkapun keresztül. Szombattól indul a kampány, és a szavazás befejezéséig tart. A választáson induló szervezetek, jelöltek hétfőn vehetik át az ajánlóíveket, kezdődik is az ajánlások gyűjtése. Mint tavasszal, most is több jelöltet is lehet ajánlani.
A választójoggal rendelkezők szeptember 8-áig ajánlhatnak, ekkor kell leadni az ajánlóíveket.
Ezután kisorsolják a jelöltek sorrendjét. A polgármester mellett 12 egyéni képviselőt és 5 listáról bekerülőt választunk. Kompenzációs listát az a szervezet állíthat, amely minimum hét választókerületben indít jelöltet. A képviselőket, polgármestereket a korábbi négy év helyett idén már öt évre választjuk.