Újra zsíros kenyeret és forró teát oszt minden hétköznap reggel a vöröskereszt a rászorulóknak. A segélyszervezet téli étkeztetési programja hétfőn indult és március végéig tart. Meleg ételt kéthetente pénteken osztanak.

Kiskocsin érkezik a reggeli a rászorulóknak. Sokan gyűltek össze a vöröskereszt irodájánál. Évek óta ezt kapták reggelente a hajléktalanok, de megszokott már a pénteki meleg ebéd is. Hétfőn kezdődött a segélyszervezet téli étkeztetési programja, tavaszig segítik étellel a rászorulókat. A Klapka utcai kapualjban hétfőtől péntekig minden reggel fél kilenctől osztanak kenyeret és teát, kéthetente pénteken pedig egy tál meleg ételt. A hideg időben minden segítség jól jön a rászorulóknak.A tavalyi évvel ellentétben idén sikeresen pályázott a vöröskereszt a segélyprogramra, így nem önerőből kell megoldaniuk az étkeztetést. A Hajléktalanokért Közalapítványtól 900 ezer forintot nyertek, de minden segítség jól jön, hiszen mint mondják egyre többen jelennek meg az ételosztásokon.Március végéig tehát minden reggel teát és zsíros kenyeret osztanak, e hét pénteken pedig a Klapka utcában és a Balassi Bálint iskola udvarán adnak meleg ebédet a rászorulóknak.