Továbbra is nyeretlen a labdarúgó NB III-ban az Egri FC együttese. A harmadik fordulóban Nyírbátorban kaptak ki az egriek 3-1-re. Szombaton, hazai pályán a Hatvan következik.

A 8. percben a hazaiaktól Mészáros szögletből, egyből kapura küldte a labdát. Befért volna, de Illyés hárított. A 11. percben szabadrúgáshoz jutott a Nyírbátor. Erdei Zoltán a szétrebbenő sorfal mellett csavart a kapuba, 1-0 a hazaiaknak. Öt perccel később labdaszerzés után vezethetett ellentámadást a Nyírbátor. Török István addig vezetgette a 16-os előtt labdát, amíg lövőhelyzetbe került. Ballal ki is lőtte a rövid oldalt, 2-0 a Nyírbátornak. Egri részről két Varga szabadrúgás jelentett veszélyt Tóth kapujára. A másodiknál Tóthnak Milic közeli ismétlését kellett hatástalanítania. Fordulás után Czékus Sándor játékvezető párosával osztogatta a sárgákat a két csapat tagjainak sőt, a frissen beállt egri Háda Zoltánnak utánrúgásért egyből pirosat mutatott fel. A 76. percben ismét szabadrúgáshoz jutott a Nyírbátor. A beívelt labdára Ricsei érkezett. Fejese a kapufáról az érkező Lipcsei Márkhoz pattant, aki két méterről nem hibázott, 3-0 a hazaiaknak. A 83. percben az emberhátrányban játszó egriek egy formás ellentámadás végén Haburcsák révén szépítettek. 3-1-re nyert a Nyírbátor.
Három forduló után már csak a Veresegyháznak és az Egernek nincs pontja.
Szombaton 16:30-tól a jelenleg hatodik FC Hatvant fogadja a 15. helyen álló Eger a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban.

NB III. Keleti-csoport, 3. forduló. 2013. augusztus 31.
Nyírbátori FC – Egri FC 3–1 (2–0)
Nyírbátor, Városi Stadion, 300 néző. V.: Czékus Sándor (Varga Balázs, Zsákai Milán)
Nyírbátor: Tóth Sz. – Boros, Mészáros, Ricsei, Puskás – Szilágyi (Lipcsei, 69.), Erdei, Ambrusz, Lukács – Török (Vasas, 55.), Kovács Á. (Ráti, 77.). Edző: Márton István.
Eger: Illyés – Varga M., Topčagić, Szabó R., Haburcsák – Ablonczy (Háda, 64.), Molnár T., Borlean (Mikó, 56.), Milić – Milovanović (Palcu, 79.), Czéh. Edző: Vojtekovszki Csaba, Tóth Dénes
Gólszerzők: Erdei (1–0) 11. p., Török (2-0) 16. p., Lipcsei (3-0) 76. p., Haburcsák (3-1) 82. p.
Sárga lap: Milovanović (20.), Ricsei (20.), Erdei (32), Vasas (64.), Czéh (64.), Kovács Á. (65.), Topčagić (65.), Lukács (67.), Ráti (83.)
Piros lap: Háda (68.)

Az NB III. Keleti-csoport további eredményei:
FC Hatvan – Rákospalotai EAC 3-0
Nyírbátori FC – Egri FC 3-1
Létavértes SC 97 – Kazincbarcikai SC 0-1
Putnok FC – Ferencvárosi TC II 1-2
Fortress Felsőtárkány – DVSC-DEAC 1-4
FC Tiszaújváros – Jászapáti FK 2-1
Hajdúböszörményi TE – Cigánd SE 3-0
Ebesi FC – Veresegyház VSK 2-0

Következik:
NB III. Keleti-csoport, 4. forduló
Egri FC (15.) – FC Hatvan (6.)
2013. szeptember 7. 16:30. Eger, Szentmarjay Tibor Városi Stadion