20.aug

Magyarország állami ünnepe alkalmából 12-en vehettek át helyi kitüntetést Egerben. Augusztus 20-án este hét órakor kezdődött a városi díszünnepség a Dobó téren, ahol a polgármester mellett dr. Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő is beszédet mondott.

Az államalapítás ünnepe alkalmából szentmisét celebrált a várban dr. Ternyák Csaba egri érsek. A Dobó téren az Egri Obsitos Fúvózenekar térzenéjével kezdődött a városi díszünnepség. Az ünnep nyitányaként Szuhanics Albert Szent István ünnepe című versét Endrédy Gábor színművész szavalta el.
Habis László polgármester köszöntőjében az országunkban és az Egerben zajló változásokról, a fejlődésről beszélt. A díszünnepségen beszédet mondott dr. Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő is. Szólt a hagyományok tiszteletéről, a közösség építéséről. Az ünnepségen kitüntetéseket, díjakat adtak át azoknak, akik nagy elkötelezettséggel dolgoznak a városért, eddigi életük, munkájuk során sokat tettek Egerért. Állami ünnepünk alkalmából 12-en vehettek át elismerést a színpadon. A közgyűlés díszpolgári címet adományozott Kovács Kati Liszt Ferenc-díjas előadóművésznek és Gömöri Zsoltnak a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökének. Kiemelkedő közéleti és szakmai munkássága elismeréseként Pro Agria Életműdíjat adományoztak dr. Ringelhann György főorvosnak, Eger korábbi polgármesterének. Pro Agria szakmai díjat vehetett át dr. Martinovits János fül-orr-gégész főorvos, Ácsné Dobó Magdolna mentálhigiénés munkatárs, Bögös Piroska csecsemő-és kisgyermeknevelő, Erdei Gyula informatikus. Az Eger Kiváló Orvosa kitüntetést dr. Csomós Mária főorvos és dr. Kozma Pál főorvos kapta. Eger Kiváló Rendőre kitüntetést vehetett át Gyetvai Ferenc rendőr törzszászlós, az Eger Kiváló Tűzoltója kitüntetést Kovács András tűzoltó főtörzsőrmester kapta. A polgármester 70. születésnapja alkalmából díszoklevelet adományozott Szelényi Károly fotóművésznek. A városi díszünnepség a Szózattal zárult.